Főoldal > dieta > Sokáig fogsz élni, ha ezt eszed

Sokáig fogsz élni, ha ezt eszed

egészségéletételhal
0 0

Írta: and

Amennyiben úgy érzed, az eddigi tudásod nem elég ahhoz, hogy elkötelezd magad a lazacos avokádótekercs és társai mellett, akkor itt van még egy ok, ami miatt jobb, ha mégis rájuk szavazol a harmincas éveidben.

Amennyiben a vér zsírsavszintje több omega-3-at tartalmaz, csökken a szív- és érrendszeri megbetegedés esélye a 65 év felettiek körében  állítja a Belgyógyászati Évkönyv egy új tanulmánya.

A témát feldolgozó legtöbb megfigyeléses vizsgálat önkéntes halfogyasztás alapján történt. Nem így a következő hosszútávú vizsgálat. Ennek során a kutatók vizsgálták a vér háromféle omega-3 zsírsavszintjét mintegy 2700 résztvevőnél. A tanulmány a résztvevők halfogyasztási szokásait mintegy 16 éven keresztül követte nyomon. A kutatás bebizonyította, hogy azok a résztvevők, akiknek vérében a legmagasabb volt az omega-3 szint, átlagosan 2,2 évvel hosszabb ideig éltek, mint azok, akiknél ez a legalacsonyabb szinten volt. Ráadásul kifejezetten alacsony volt a halálozás kockázata a koszorúér-betegségnek.

„Ugyan ez a tanulmány elsősorban az idősebb felnőttek szokásait vizsgálta, az eredmények igen fontosak a fiatalabbak számára is” állítja a tanulmány vezetőkutatója, Dariush Mozaffarian MD. Az orvos, aki egyben a Harvard-i Állami Egészségügyi Iskola epidemiológia tanszékének docense is, úgy véli: Ha már fiatal korban elkezdjük a halevést, étrendünk szerves részévé tesszük és egész életen át megtartjuk, mint jó szokást, akkor ennél is több előnyét fogjuk megtapasztalni.”

sushi2.jpg ()

Ez különösen igaz az összes tengergyümölcsére, mert ezek mindegyike dúskál omega-3-ban. Egy, a közelmúltban az Amerikai Rákkutatók Egyesülete éves ülésén bemutatott tanulmány megállapította, hogy az omega-3 jelentősen képes lassítani, vagy akár le is állítani a pusztító tripla-negatív emlőrák sejteket. Egy másik tanulmány, mely egy amerikai folyóiratban jelent meg, azt sugallja, hogy a halolaj olyan fantasztikus előnyökkel bír, melyeknek köszönhetően a leggyengébb immunrendszer is képes megerősödni.

No, és akkor mennyi halat is érdemes fogyasztani, ha szeretnénk kihasználni az ezzel járó egészségügyi előnyöket? ”Próbáljuk ki, hogy átlagosan 400 mg-ot fogyasztunk belőle naponta. Ezt akkor érjük el, ha hetente kétszer eszünk halat” mondja Mozaffarian. (Mivel az omega-3 zsírsavak bejutva a szövetekbe pár napig el is raktározódnak, így nem kell belőlük minden egyes nap enni.) Természetesen nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a különböző halfajoknak eltérő az omega-3 tartalma. A zsíros fajták tartalmazzák a legnagyobb mértékben, mint amilyen a lazac, a hering, a szardella, a sügér, a pisztráng, a tonhal és a kardhal.

Fotó: Pinterest


További cikkeink a témában

diétaétrend

Tiltólistás zöldségek és gyümölcsök

Írta:
12 órája 0 0

Bár a zöldségeknél és gyümölcsöknél nincsenek egészségesebb élelmiszerek, ha szigorú fogyókúrára adjuk a fejünket, érdemes néhányat közülük kerülni – legalábbis diétánk végéig. Huzamosabb ideig azonban egyikről se mondjunk le, hiszen nincs az a fogyókúra, ami miatt érdemes lenne változatos étrendünket egyoldalú, unalmas és gyakran nem is túl egészséges étkezési szokásokká alakítani.

cukoböjtcukor

A cukorböjt csodás hatásai

Írta:
tegnap 0 0

A cukrot teljes egészében kizárni az életünkből szinte lehetetlen. Mert még ha nem is használjuk a konyhánkban ezt az egészségtelen, édes ízesítőt, rengeteg élelmiszer tartalmazza, így szinte észrevétlenül visszük be szervezetünkbe. De mégis érdemes egy próbát tenni, hiszen időnként egy-egy cukorböjt beiktatásának köszönhetően számos jó hatásra számíthatunk.