Főoldal > EGÉSZSÉG > Lehet, hogy ettől hullik a haj?

Lehet, hogy ettől hullik a haj?

ásványi anyagegészséghajhajhulláshajhullás megelőzésevasvashiányvaspótlás
0

Írta:

A legújabb felfedezések szerint egy bizonyos ásványi anyagtól gomba módjára fog növekedni a haj – ugyanakkor a gyönyörű tincsek ki is hullhatnak, ha ezt nem pótoljuk folyamatosan.

A 40 éven át tartó – elsősorban a hajat és annak molekuláit vizsgáló – kutatás során a professzorok közvetlen összefüggést találtak a vashiány és a hajhullás között, mely miatt azt feltételezhetjük, hogy a vasban szegény étrendet követők vékonyabb szálú, gyengébb, hajhullásra hajlamosabb hajkoronával rendelkeznek.

A kialakuló vashiány ugyanis a hemoglobin (azon belül is a vastartalmú hemcsoportok) nem megfelelő működéséhez vezet, mely miatt kevesebb oxigén áramlik a fejbőrünk felszínére – így a már meglévő hajszálak gyengülhetnek, az új hajhagymákban a növekedés pedig fokozatosan lelassulhat, megszűnhet.

Ez a fantasztikus felfedezést nagy segítséget nyújthat azok számára, akik már korábban is tapasztalták a vashiány bármely furcsa tünetét, illetve azoknak, akik eddig nem találtak magyarázatot hajhullásuk okára.

Amennyiben az elmúlt hetekben, hónapokban te is fokozottabb hajhullást tapasztaltál, itt az ideje részt venni egy kivizsgáláson, ahol egy laboreredményből egyszerűen meg tudják állapítani, hogy te is vashiányban szenvedsz-e – és ha igen, mi a teendő.

Addig is próbálj meg minél változatosabban étkezni. Ha pedig vegán vagy vegetáriánus étrendet követsz, ne feledkezz el a multivitaminok ás az ásványi anyagok folyamatos pótlásáról.

Fotó: 123RF


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X