Két évvel ezelőtt a Budapesti Rendőr-főkapitányság szabálysértési eljárás indított ellene, a büntetést Kern András kifizette, de most újból tilosban parkolt.
A Telex írt arról, hogy Kern András ismét olyan helyen parkolt, ahol nem lett volna szabad, ezúttal a Széll Kálmán téren. A szabálytalan parkolásra a lap egyik olvasója lett figyelmes vasárnap este, és képet is készített a színész kék autójáról.
„A vasárnapi hosszú futás után jól megérdemelt KFC-rendelésem várom a Széll Kálmán tér sarkán. Totál unalmas vasárnap este, majd meglátom Kern Andrást leparkolni az étterem előtti járdán. Berohant dohiba, majd visszapattant a kocsiba és áthajtott a piroson” – áll a szemtanú beszámolójában.
A Telex vasárnap este megkereste Kern Andrást, aki azt mondta, a környéken vásárolt valóban, és nem talált parkolóhelyet, ezért állt meg az utcasarkon.
Kern Andrást több alkalommal kapták tilosban parkoláson a Margit körút sarkán, a járdán, egy pékség előtt. A színművész 2023-ban úgy nyilatkozott, szerinte nagyon kellene oda egy pakoló, mert tapasztalatai szerint egyszerűen lehetetlenség megállni a környéken, főleg ha valaki siet.

