A sportoló hírt adott az állapotáról, és egy kórházi ágyból készített fotót is megosztott követőivel.
Hajmásy Péter, a korábbi kosárlabdázó, idén év elején beszélt először arról, hogy életmentő beavatkozás vár rá: közel tízórás nyitott szívműtétre volt szüksége. A műtét miatt menyasszonyával, Nádai Anikóval kénytelenek voltak elhalasztani az esküvőjüket.
Szeptember végén őszintén vallott félelmeiről és motivációjáról:
„Nagyon félek, de nagyon túl is lennék rajta… Eleve az altatás is rizikófaktor, és ijesztő belegondolni, hogy megállítják majd a szívemet. De ez már így nem igazi élet, nem emelhetek, nem szaladgálhatok a hároméves kisfiammal és Anikó kisfiával, a tízéves Patrikkal. Nem akarom ezt a nagypapás tempót… Focizni, szaladgálni, játszani szeretnék velük!”
Mostanra túl van a beavatkozáson, és néhány nappal a műtét után Instagram-oldalán jelentkezett először.
„Szombaton megműtöttek. Ez az első napom, hogy kicsit jobban vagyok, és tudok magamról” – írta bejegyzésében, amelyhez egy kórházi szelfit is mellékelt.
A sportoló háláját is kifejezte mindazoknak, akik mellette álltak ebben a nehéz időszakban:
„Nagyon-nagyon köszönöm azt a rengeteg támogató üzenetet, kedves szavakat és telefonhívásokat! Hihetetlenül sokat jelentett nekem! Nagyon szeretlek titeket, nélkületek ez nem ment volna!”
A bejegyzés tanúsága szerint Hajmásy Péter állapota javul, de a teljes felépülés még előtte áll.
Követői és rajongói százával küldik neki a jókívánságokat és bátorító üzeneteket.

