Van kiút, ha sodor a tömeg?

Túl vagyunk a vizsgaidőszakon, ilyenkor jön az a periódus, amikor mindenki kiadós bulizással igyekszik elfelejteni mindazt, amit az előző hetekben keservesen próbált a fejébe tölteni. Az utóbbi hetekben viszont alábbhagyott a környezetemben a partihangulat, nem is igen merül fel, hogy felkapott szórakozóhelyeken eresszük ki a fáradt gőzt. A „hatalmas buli” szóösszetétel hallatán pedig mindenre gondolunk, csak éppen önfeledt szórakozásra nem. Aki viszont mégis elmegy, arról számol be, mennyire megszigorodtak a szabályok: belépéskor már elkérik a személyit, és várakozásra kérnek, ha megtelik az adott szórakozóhely.

Mi is történt?

Igen, a West Balkánban megrendezett, nagy népszerűségnek örvendő partisorozat január 15-i bulija beírta magát a fekete könyvbe. A négyszintes szórakozóhelyen a megengedettnél sokkal többen tartózkodtak, ráadásul a szervezettség teljes hiánya mellett – szakértők ezzel magyarázzák, hogy a hirtelen kialakuló pánik három fiatal lány életét követelte: halálra taposta őket a kifelé áramló tömeg.

Természetesen az eset után a szórakozóhelyen kívül is beindult a pánikreakció: sokak a saját szemükkel látni vélt késelést emlegettek, felröppentek hírek, hogy kábítószert találtak mindhárom áldozat vérében (később bebizonyosodott, ez csak a legidősebb lányra igaz), végül pedig a közösségi portálokon és néhány fórumon beindult a rasszista kommentek áradata. De több olyan lánynak is halálhírét keltették, akik részt sem vettek a szombat esti partin. Mi viszont nézzük a tényeket, mert azok ismerete segíthet abban, hogy még egy ilyen esetre ne kerülhessen sor.
 
Ha visz az ár

A képen szereplő fiatalok mind ott voltak aznap este a West Balkánban. A későbbiekben olvasható, rémálomba illő emlékeket ők osztották meg velünk. Mindezért cserébe csak azt kérték: ne mondjuk meg a teljes nevüket, illetve azt, ki mit is mondott pontosan. A beszámolók után találsz szakértői kommenteket – amelyekből sajnos már csak utólag okulhatunk.

Arról, milyen volt ténylegesen megélni a szituációt, először a tizenhat éves Eszter mesélt nekünk.
„Fél tíz körül álltunk be a kilométeres sorba. Ekkor csak az tűnt fel, hogy kevésbé kulturált és sokkal szervezetlenebb ez a parti, mint amilyeneken máskor voltunk, más szórakozóhelyeken. Éppen csak a ruhatárig jutottunk, amikor rendőrök özönlötték el a West Balkánt, és kis csoportokban a kijárat felé tereltek. Fél egy lehetett, amikor kijöttünk az utcára, s egészen addig fogalmunk sem volt róla, miért kellett mindenkinek elhagyni az épületet. Kint már aztán mindenfélét lehetett hallani…” Eszteréknek egyébként az volt a mázlijuk, hogy egy szinttel feljebb tartózkodtak, mint ahol a pánik kitört. Nem úgy a partifotósként dolgozó Attilának. „Azt a tömegjelenetet, ami a lépcsőkön kialakult, nem lehet szavakkal leírni. Az emberek egymás alá és fölé dőltek, sötét volt és óriási hangzavar. Tényleg azért küzdöttünk, hogy ne haljunk meg.”

Szabó Gábor Timur tanácsadó szakpszichológus szakértőnk szerint a zsúfolt tér önmagában nem vált ki pánikreakciót az emberekből. De persze a kis helyen való osztozkodást rövid távon is nehéz elviselni. „Mivel idegenek vannak a személyes terünkön belül, erős nyomást érzünk, hogy kilépjünk, de nem tudunk. Emiatt van az is, hogy a legapróbb történésnek is pánik kitörése lehet a következménye. A tömeget ilyen szituációban egy madárrajhoz lehet leginkább hasonlítani – mindenki ahhoz tud csak igazodni, amit a mellette lévő csinál. Felesleges, sőt hiba is ellene hadakozni, csak pórul járhatsz vele.”

A cikk folytatását elolvashatod a Maxima magazin legfrissebb számában!