Pataki Zita Vajna Tímeával beszélgetett a kérdésről.
Néma tünetek című műsorában Vajna Tímeával beszélgetett pataki Zita, ahol többek között a béranyaság is előkerült.
Nőgyógyászati problémái miatt természetes úton nem lehetett gyereke Pataki Zitának, ezért mesterséges megtermékenyítéssel próbálkozott. Kilenc sikertelen lombik után azonban felhagyott a beavatkozásokkal, nem sokkal később pedig arról is lemondtak a férjével, hogy örökbe fogadjanak. Vajna Tímea mögött is rögös út áll. Ő is számtalan sikertelen lombikon esett át, mígnem béranya által nemrég megszületett a kisfia. Valami csoda folytán pedig az utolsó embrióbeültetés segítségével a kislánya is úton van – írja a story.hu.
„Én is benne voltam ebben az egészben. A lehetőség ott van minden nő fejében. Hiszen filmekben gyakran látjuk is, ugye, hogy egy pár erre az útra jut, mert a lehetőségeik már a természetes szülést megakadályozzák. Én akkor, képzeld, körbe kérdeztem.
Hozzám legközelebb Ukrajnában volt akkor lehetőség. Nekem akkor hihetetlen sokba került, akkoriban volt ez kb. 7-8 millió forint.
De, ugye, jogilag rám a magyar törvények igazak, és jogvégzett emberként az erkölcseimbe se fért volna az bele, hogy kvázi egy törvénytelen útra tévedjek” − mesélte a Néma tünetek sorozat legfrissebb epizódjában Pataki Zita.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |