Szinetár Miklós tanulmányairól vallott.
Szinetár Miklós 1952-ben kitüntetéssel végzett a Színművészeti Főiskola színházrendezői szakán. Azt azonban – bár írt önéletrajzi könyvet is – kevesen tudják, hogy érettségi nélkül vették fel az iskolába. „Én vagyok az a magyar állampolgár, akinek van egy kitüntetéses diplomája, de nincs érettségije” – mondta M. Kiss Csabának, a Neshama TV Én és a pénz című podcastműsorában. Bár a rendező valójában sosem titkolta el a tényt, hogy 1949-ben, azaz 17 évesen nyert felvételt az intézménybe. Sőt mindez az önéletrajzi adataiból, néhány egyszerű matematikai művelettel is könnyedén kiszámítható volt.
Szinetár Miklós tehetségére iskolás korában figyelt fel a Nemzeti Színház rendezője, Major Tamás. A direktort nem érdekelte, hogy Szinetárnak még érettségije sincs, amit később sem szerzett meg – írja a Story.
„Mondtam is neki, hogy nekem nincs érettségim, mert még csak hatodikos voltam. Azt mondta, nem baj, majd szakérettségit teszek. Aztán fölvettek, de nem tettem szakérettségit… Pápai Erzsivel (Pápai Erzsébet színésznő – a szerk.) ketten voltunk a legfiatalabbak…. de azt a kort megérteni innen nagyon nehéz” – mondta Szinetár Miklós.
(Fotó: Papajcsik Péter / Index)

