Molnár ferenc Caramel őszintén beszélt arról, hogyan változott meg a Megasztár világa, és miért veszítette el a korábbi érzelmi kötődését a műsorhoz.
Molnár Ferenc Caramel nem fél kimondani, amit gondol. A Storynak most arról is beszélt, hogyan látja ma a Megasztárt, azt a műsort, amely egykor országos ismertséget hozott neki.
Caramel korábban sem titkolta, hogy a győzelme után őt is megérintette a hirtelen jött hírnév: „Szinte minden dalom a slágerlisták élén landolt, sikeresebb lettem a nőknél is. Fél évig tényleg elhittem, hogy én vagyok a világ közepe. Nem viselkedtem férfiként, nem adtam meg a kellő tiszteletet a nőknek. Aztán gyorsan leszálltam a földre, és bocsánatot kértem, akitől tudtam” – idézte fel önkritikusan az énekes.
A Megasztár tavalyi újjáélesztésében zsűritagként vett részt, ám az élmény vegyes érzéseket hagyott benne. „Túl visszafogottak voltunk a csatornának. Már az élő adások alatt éreztük, hogy nem elégedettek velünk, és sejtettük: ez lesz az első és utolsó közös évadunk. Emiatt nincs bennem keserűség, de nem volt könnyű szembesülni azzal, hogy ez a műsor már csak névleg ugyanaz, mint amibe én annak idején jelentkeztem” – fogalmazott Caramel.
Az énekes szerint a Megasztár már nem hordozza azt a lelkes, felfedező szellemet, ami egykoron berobbantotta a karrierjét. „Tavaly mindenféle érzelmi kötődésemet elvesztettem a műsorhoz” – vallotta be. Ugyanakkor hangsúlyozta: örökre hálás marad a tehetségkutatónak, hiszen annak köszönheti, hogy az élete gyökeresen megváltozott.

