Főoldal > AKTUÁLIS > Így is küzdhetsz a magas vérnyomás ellen!

Így is küzdhetsz a magas vérnyomás ellen!

0

Írta:

A céklalé jótékony hatására vonatkozó tanulmány a Hypertension című amerikai szakfolyóiratban jelent meg. Szerzői szerint 24 órán át csökkentette a vizsgálatba bevont emberek vérnyomását, ha céklalevet ittak vagy nitrát tablettákat kaptak. Azoknál volt jelentősebb a hatás, akiknek a vérnyomása egyébként magasabb volt. A kutatók úgy vélik, a magas vérnyomást a mostaninál természetesebb módon is lehetne […]

A céklalé jótékony hatására vonatkozó tanulmány a Hypertension című amerikai szakfolyóiratban jelent meg. Szerzői szerint 24 órán át csökkentette a vizsgálatba bevont emberek vérnyomását, ha céklalevet ittak vagy nitrát tablettákat kaptak. Azoknál volt jelentősebb a hatás, akiknek a vérnyomása egyébként magasabb volt.

A kutatók úgy vélik, a magas vérnyomást a mostaninál természetesebb módon is lehetne csökkenteni, hiszen több zöldségben megtalálható a nitrát.

“Kimutattuk, hogy a cékla és a nitrátkapszulák egyformán hatékonyak a vérnyomás csökkentésében” – hangsúlyozta Amrita Ahluwalia, a londoni orvostudományi egyetem munkatársa, a tanulmány egyik szerzője. A kutatók igazolták, hogy a céklában található szervetlen nitrátok a zöldséglé elfogyasztása után nitrogén-oxiddá alakulnak.

A szakemberek szerint a leveles zöldségek – saláta, cékla – fogyasztása csökkenti leginkább a szélütés és a szívroham kockázatát, mert ezeknek magas a szervetlen nitráttartalma.

Forrás: MTI


További cikkeink a témában

csillagjegyokos

Ez a 3 csillagjegy mindenkinél okosabb

Írta:
0

Vannak, akik villámgyorsan vágnak át a bonyolult helyzeteken, mások pedig ösztönösen érzik, hol rejtőzik az igazság. Az asztrológia szerint 3 csillagjegy különösen erős szellemi adottságokkal, éles logikával és kivételes helyzetfelismeréssel tűnik ki.

óraátállításstressz

Előre tekerni vagy megszüntetni? – Így hat ránk a tavaszi óraátállítás és ezért nem dőlt még el a sorsa

Írta:
0

Minden év márciusának végén – idén március 29-én – ugyanaz történik: egyetlen mozdulattal előreállítjuk az órát, és ezzel „elveszítünk” 60 percet az éjszakából. A tavaszi óraátállítás elsőre apró technikai változásnak tűnhet, valójában azonban a szervezetünk egyik legérzékenyebb rendszerét, a belső biológiai órát érinti.

Kövess Facebook-on!
X