Főoldal > AKTUÁLIS > Sírva adott interjút a börtönből Curtis testvére

Sírva adott interjút a börtönből Curtis testvére

curtiscurtis testvére
0

Írta:

Curtis bátyját az egykori futballista, Katzenbach Imre meggyilkolásáért áprilisban elsőfokon életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték.

Curtis testvére közel öt éve van börtönben. Most először nyilatkozott azóta, hogy elítélték Katzenbach Imre meggyilkolásáért – írja a Bors.

Minket, amikor letartóztattak 2020-ban, nem 2021-ben, akkor mi már májusban kértük, hogy vigyenek bennünket poligráf vizsgálatra, mert nem követtük el ezt a bűncselekményt. A rendőrség, a nyomozóhatóság még meg is lepődött rajta, hogy mi kérjük, nem ők preferálták, hanem mi kértük ezt a vizsgálatot” – mondta a Naplónak Curtis bátyja, Lajos.

A riportból ugyanakkor az is kiderül, hogy a három elítéltre – egyedüliként – terhelő vallomást tevő H. Attila megbukott a hazugságvizsgálaton. Ezt a rapper testvére, Sz. Lajos is megemlíti a vasárnap adásba kerülő interjúban.

„Hát milyen eszközei vannak az embernek egy ilyen szituációban, hogy az igazát bebizonyítsa?” – tette fel a kérdést sírva Sz. Lajos.


További cikkeink a témában

csillagjegyhétkezdés

Ennek a 3 csillagjegynek semmi nem jön össze a héten

Írta:
0

Vannak időszakok, amikor úgy érezzük, bármihez nyúlunk, egyszerűen nem sikerül. Késnek a válaszok, félresiklanak a találkozók, elromlik a technika, és még a legegyszerűbb feladatok is komoly akadálynak tűnnek. Az asztrológusok szerint a mostani hét különösen nehéz lehet három csillagjegy számára, akiknek több fronton is kihívásokkal kell szembenézniük.

csillagjegyfelemelő

3 csillagjegy, akiknek felemelő lesz a hétvége

Írta:
0

Vannak hétvégék, amikor semmi különös nem történik, máskor viszont úgy érezzük, végre minden a helyére kerül. A most következő napok három csillagjegy számára különösen pozitív energiákat tartogathatnak: érkezhet egy jó hír, egy váratlan találkozás vagy egyszerűen csak egy régóta várt lelki megkönnyebbülés.

Kövess Facebook-on!
X