Nagy Sándor hirtelen felindulásból indult el a zarándokútra. Besokallt a munkától, a magánéleti dolgoktól.
Nagy Sándor az El Camino nyolcadik napján összetört, úgy érezte, nem kap választ az induláskor megfogalmazott kérdésekre, de végül sok mindenre megtanította a zarándoklat – írja a story.
„Besokalltam mindentől, a munkától, a magánéletemben történt dolgoktól, és elmenekültem. Fogtam magam, az egyik barátomtól kölcsönkértem pénzt, és nulla felkészüléssel elindultam. Égő csipkebokrot és könnyező Mária-szobrot vártam, de egyik sem jött, helyette találkoztam saját magammal, a félelmeimmel, a hazugságaimmal, a gyávaságommal, a döntéseimmel. Tizenkét nap alatt végül 300 kilométert tettem meg, Burgosig jutottam el. Az áttörés pedig a nyolcadik napon történt, amikor rájöttem, hogy nem fog sikerülni, nem tudok az út végéig elgyalogolni. Fizikálisan és lelkileg is nagyon összetörtem, és föladtam. Burgosig viszont még el kellett még jutnom, hogy onnan hazarepülhessek. Alig tudtam menni, tele volt vízhólyaggal a talpam, a térdeim szétmentek, sajnáltam magam, de tudtam, hogy valahogy le kell majd totyognom napi 20-25 kilométert. Imádkoztam, hogy az égiek küldjenek nekem egy jelet, vagy valakit, aki megmondja mit kell csinálnom” – mesélte Nagy Sándor.
Nagy Sándor megtapasztalta azt is, hogy az ember hiába menekül, viszi magával a problémáit. A fájdalmat lehet csillapítani, a tüneteket ideig-óráig elnyomni, de a probléma gyökere mindig bennünk van.
 |
 |
 |
 |
 |