Gregor Bernadettnek rosszulesett, hogy férfifalónak állították be.
A sztereotípiák körülvesznek bennünket, mindenki találkozott már előítéletekkel. Ám a hírességek minden bizonnyal az átlagembereknél többször találkoznak mindezekkel. Szulák Andreát sokáig igyekeztek a „nem harap a néni”-karakterbe, a bővérű, szenvedélyes, odamondó, pikírt nő szerepébe szorítani. Gregor Berandettet pedig egy igazi férfifalónak állították be – írja a Blikk.
Gregor Bernadett két gyerekét nevelte fel egyedülálló, dolgozó nőként, számára az lehetett nehéz, hogy amikor kilépett a négy fal közül, mindenféle, olykor bántó címlapokkal találta szemben magát. Ahogy Ábel Anita fogalmaz: ő volt a férfifaló, a fekete démon, a jégkirálynő, aki gyakorlatilag kifacsarja a férfinemet, mint a citromot. Mindeközben a valóság pedig kifejezetten messze állt ettől.
„A hozzám közel állók mindig látták, hogy én valójában ki vagyok. 23 évesen lettem anyuka, ez 30 évig tartott. Most már kimondhatom, mert már a kicsi is leérettségizett. Reggel keltem, vittem őket az iskolába, óvodába, attól függően, hogy éppen mi volt a feladat, közben dolgoztam nyolc munkahelyen egyszerre, hogy meg tudjam az anyagi biztonságot teremteni. Meg imádtam is a munkámat… Ezért rosszulesett egyébként az, hogy engem megítéltek egy egészen más szempontból. Ha pici köze lett volna a valósághoz, akkor lehet, hogy nem bánt ennyire. De azt hiszem, ez volt a bajom ezzel, hogy miközben azt éreztem, hogy becsülettel, tisztességgel élem a privát életemet, amiben voltak változások, ebben próbáltam helytállni anyaként, emberként, színésznőként, ehhez képest a címlapokon valami egészen fura dolgok voltak” – mondta Gregor Bernadett.

