Több mint 20 éve tanítok egy budapesti általános iskolában, nemrég azonban több tanítványom is dicsekedett azzal, hogy bringával megkerülte a Balatont. Hú, de klassz- gondoltam magamban. Így elhatároztam, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom. Mivel nem akartam csak úgy, magam elindulni -hiszen semmiféle sportos múlttal nem rendelkezem- keresni kezdtem a lehetőségeket. Így akadtam rá […]
Több mint 20 éve tanítok egy budapesti általános iskolában, nemrég azonban több tanítványom is dicsekedett azzal, hogy bringával megkerülte a Balatont. Hú, de klassz- gondoltam magamban. Így elhatároztam, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom. Mivel nem akartam csak úgy, magam elindulni -hiszen semmiféle sportos múlttal nem rendelkezem- keresni kezdtem a lehetőségeket. Így akadtam rá az Ultrabalaton elnevezésű versenyre. Az időpont ideális volt: szabadságom első hétvégéje, lesz idő kipihenni a fáradalmakat. Az indulás napjáig vegyes érzések kavarogtak bennem. Egyik pillanatban örültem, hogy milyen jó buli részese leszek, a másikban szidtam magam, hogy lehetek ilyen, hiszen ekkora távot (de még a felét sem) soha nem tekertem le.
Családommal már előző nap megérkeztünk a helyszínre, hiszen a szervezők péntekre is kínáltak jócskán programot. A Balatont egyébként velünk egy időben futók is megkerülik, ki egyéniben (!), ki pedig csapatban, így nagy a nyüzsgés Tihanyban, a Belső-tó partján.
Rögtön első nap több meglepetés is ért. Mi (a bringások) is kaptunk egy jó adag túrós tésztát, egy pohár búzasört és egy gyönyörű pólót. A hangulat már ekkor kiváló volt.
Pihentető alvás után végre elérkezett a szombat reggel 9 óra. Felsorakoztunk a rajtnál.Ennek nincs is nagy jelentősége, hiszen egy 3 órás intervallumban bárki bármikor elrajtolhat. A lényeg, hogy a túralapon a megfelelő pecsétek a helyükön legyenek. Álltunk a Belső-tónál, és azt gondoltam magamban: nincs mese, menni kell, lesz, ami lesz.
Családom aggódó tekintetétől kísérve elindultam. Szerencsére az idő kitűnő volt, egy kulacson kívül semmit nem vittem magammal. A frissítésről a szervezők gondoskodtak, átlagosan 20 kilométerenként kaptunk friss vizet, izotóniás italt, szőlőcukrot és egyéb energiával teli nassolni valót. Minden megálló nagyon jól esett, a személyzet készségesen szolgált ki.
Mivel ez „csak” teljesítménytúra volt, sietni nem kellett. Akár aludni is megállhattam volna, de már az elején elhatároztam, hogy egyhuzamban teszem meg a kört. Ha már lúd, legyen kövér! Persze a végére nagyon elfáradtam, de sok szép élményben volt részem. A Káli-medence egyik legcsodálatosabb része az országnak., a Keszthelyi-öbölből jó végignézni a Balatonon, Világosnál pedig a naplemente megkapó látvány.
Nem mellékes az sem, hogy út közben biztathattuk a szinte már emberfeletti teljesítményt nyújtó sportolókat, az „ultrákat”, akik ezt a 212 km-es távot futva teszik meg, megállás nélkül.
A célban ismét szuper hangulat fogadott, az egyedi érem örök emlék marad, a fárasztó nap után nincs jobb egy sörnél, ami minden teljesítőnek jár.
És idén újra Ultrabalaton! Terveim szerint újra a startvonalnál fogok állni a bringámmal, hiszen „csak” egy kört kell teljesíteni.
Akinek van kedve, még csatlakozhat hozzám. A www.ultrabalaton.hu oldalon minden fontos információt megtalálhattok.
 |
 |
 |
 |
 |