Főoldal > AKTUÁLIS > Tóth Vera első fotója a Sztárban sztár leszek ítészeként

Tóth Vera első fotója a Sztárban sztár leszek ítészeként

sztárban sztár leszektóth gabiTóth Verazsűri
0

Írta:

Tóth Vera vette át testvére, Tóth Gabi helyét a TV2 műsorában.

Tóth Vera vette át Tóth Gabi helyét, aki a Sztárban sztár leszek című műsor utolsó két adását már nem tudta vállalni. A kismama teljes erőbedobással már az anyaságra készül. Tóth Vera pedig már posztolta is az első fotót a zsűri székéből.

“Valóban igaz a hír, vasárnaptól átveszem a mester szerepét a Sztárban sztár leszek műsorban @tothgabi helyett:-) Örömmel teszem! Tesókám pedig most már pihen, ameddig ki nem bújik, akit már nagyon várunk♥️ köszönöm, hogy újra a zsűri-mester csapat tagja lehetek!♥️♥️” – írta Tóth Vera.

(címlap fotó: Tóth Vera/Instagram)


További cikkeink a témában

csillagjegyhétkezdés

Ennek a 3 csillagjegynek semmi nem jön össze a héten

Írta:
0

Vannak időszakok, amikor úgy érezzük, bármihez nyúlunk, egyszerűen nem sikerül. Késnek a válaszok, félresiklanak a találkozók, elromlik a technika, és még a legegyszerűbb feladatok is komoly akadálynak tűnnek. Az asztrológusok szerint a mostani hét különösen nehéz lehet három csillagjegy számára, akiknek több fronton is kihívásokkal kell szembenézniük.

csillagjegyfelemelő

3 csillagjegy, akiknek felemelő lesz a hétvége

Írta:
0

Vannak hétvégék, amikor semmi különös nem történik, máskor viszont úgy érezzük, végre minden a helyére kerül. A most következő napok három csillagjegy számára különösen pozitív energiákat tartogathatnak: érkezhet egy jó hír, egy váratlan találkozás vagy egyszerűen csak egy régóta várt lelki megkönnyebbülés.

Kövess Facebook-on!
X