Főoldal > AKTUÁLIS > A nagybeteg Schmuck Andor elárulta, hogy van most

A nagybeteg Schmuck Andor elárulta, hogy van most

betegségschmuck andor
0

Írta:

Schmuck Andor betegségéről vallott a Best magazinnak.

Schmuck Andor a Nagy Duettben jelentette be, hogy elkezdődnek a kezelései és hogy nagy beteg, ennél többet azonban nem mondott. A Best magazin kérdezte az egykori politikust, hogy van most.

“Édes, cukorbeteg fiú vagyok, ennek számomra az egyik látható tünete az volt, hogy az egyik végtagomon eltűnnek a hajszálerek. Ez azzal jár, hogy nem érzem, ha belelépek valamibe, szálkába, tüskébe, és azt sem érzem, hogy ez ott bent van a húsomban.

Ennek van következménye, az orvosommal éppen azon vagyunk, hogy megmentsük az egyik lábujjamat.

Ha viccelődni szeretnék, és miért is ne, beszéltem a pedikűrösömmel, azt mondta, ha kilenc ujjam lesz, ugyanannyit fizetek majd, mintha mind a tíz meglenne. Túl leszek rajta, volt már ilyen a másik lábamon is, az is meggyógyult” – mondta Schmuck Andror, aki annyit elárult, hogy hamarosan kiderül, hogy hatott a kezelés, amit az utóbbi időben kapott – írja a story.


További cikkeink a témában