Főoldal > AKTUÁLIS > Kállay Bori máig nem hajlandó kimondani Vitray Tamás nevét

Kállay Bori máig nem hajlandó kimondani Vitray Tamás nevét

Kállay BoriVitray Tamás
0

Írta:

Volt férjével, Vitray Tamással köztudottan nincsenek jóban.

Kállay Bori nem szívesen beszél válásáról mint ahogy magáról a volt férjéről, Vitray Tamásról sem. Legutóbb így nyilatkozott: „Bulvárhősről nem beszélek” – jelentette ki a színésznő a Bestnek, hozzátéve, hogy korábban sosem tudta volna elképzelni, hogy társ nélkül éljen, ma már mégsem vágyik erre.

A művésznő nemrég beengedte a Mokka stábját a kertjébe, ahol többek közt arról beszélt, mennyi időt tölt a veteményes gondozásával, és hogy mióta rajong a kertészkedésért. Elmondta, hogy kislányként, illetve fiatal színésznőként egyáltalán nem foglalkoztatta a gondolat, hogy legyen egy saját kertje.

„Nagyon jó termésem van. (…) Jól érzik magukat, mert jó a gazdájuk. Sokat foglalkozom velük. Napi három-három és fél órát biztosan itt vagyok a kertben. Nagyon korán kelek, fél ötkor, és több órát is itt vagyok, de van, amikor csak tíz órakor fejezem be. És sajnos nem csak a nővényekkel foglalkozom, hanem a gyomokkal is.” Van saját paradicsoma, paprikája, uborkája, cukkinije, padlizsánja, szinte mindent megtermeszt magának – írja a story.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X