Kirstie Alley 2022-ben, súlyos betegségéről szeretteit is csak a végstádiumban tájékoztatta.
Kirstie Alley közel 15 évig élt különös kapcsolatban a férjével, Parker Stevensonnal. Házassága alatt nyíltan vállalta, hogy olykor másokba is beleszeretett. Érzelmeiről szemrebbenés nélkül nyilatkozott a sajtónak, Parker Stevenson pedig, úgy tűnt, megbékélt a helyzettel, hogy a felesége szíve könnyen lángra lobban.
A családi boldogságot nem adták könnyen. Annak idején több vetélése is volt, mígnem akkori férjével, Parker Stevensonnal az örökbefogadás mellett döntöttek. Két gyermekük, William True és Lillie Price mellett Kirstie kiteljesedett.
A színésznőnek viharos viszonya volt Patrick Swayzevel, akibe az Észak és Dél című sorozat forgatásán szeretett bele. Az igazi érzelmi kihívást azonban nem Swayze, hanem John Travolta jelentette számára, aki házasságban élt Kelly Preston színésznővel. A két sztár olyan szoros kapcsolatot ápolt, és úgy vibrált köztük a levegő, hogy egy partin a színész felesége felelősségre vonta Kirstie-t.
„Kelly odajött hozzám, és megkérdezte: miért flörtölsz a férjemmel? Ekkor tudtam, hogy döntést kell hoznom, és pontot tenni az ügy végére. Ez volt életem legnehezebb elhatározása, mivel őrülten szerelmes voltam Travoltába. Annyit nevettünk, viszont sosem feküdtünk le egymással, de azt hiszem, vannak dolgok, amik rosszabbak a fizikai megcsalásnál. Én például megengedtem magamnak, hogy beleszeressek, és szerelmes maradjak éveken át” – mondta korábban a színésznő.
Kirstie Alley 2022-ben hunyt el, vastagbélrákban – írja a Meglepetés.

