Főoldal > AKTUÁLIS > Elájult a színpadon Földes Eszter

Elájult a színpadon Földes Eszter

ájulásföldes eszterszínpad
0

Írta:

Földes Eszter nem szólt senkinek, hogy megsérült, végül eszméletét vesztette a színpadon.

Földes Eszter szombaton a Marczibányi Téri Művelődési Központban sérült meg, ahol A kezdet/vége című darabot játszotta a Loupe Színházi Társulás. A mű egy fiatal házaspár történetét dolgozza fel, akik az első gyermeküket várják, hétköznapi szituációkon keresztül körbejárva többek közt a felelősségvállalás kérdését. A színésznőnek a darab során kificamodott a bokája, de ahelyett, hogy jelezte volna, végigvitte a darabot. Erről kollegája, Molnár Áron számolt be a közösségi oldalán – szúrta ki a story.

„Jött a vége rap, Mohával (Mohai Tamás – a szerk.) lenyomtuk a részünket, majd jött Eszter kintről, rappeli ő is a saját részét, de nem jön beljebb. Megáll az ajtónál, majd a rap vége felé hátranézünk, és látszik, hogy ájul el. Odaszaladtunk, kérdeztük, hogy jól van-e, erre nem mond semmit, csak rappel tovább. Kiszaladok, kérdezem az asszisztenseket, hogy mi történt, kiderült, hogy Eszternek hátul a takarásban kiment a bokája. És így is végigtolta a rapet. Elképesztő erő van ebben a nőben.”


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X