Kínos helyzetbe hozták Japukcsek Gabriellát.
Ma kora reggel debütált Jakupcsek Gabriella és Szujó Zoltán műsorvezetőpárosa az RTL Reggeliben. Meg sem lepődünk, hogy a két legendás tévés rögtön egy hullámhosszra került, és vérprofin hozták le a több mint háromórás, élő műsort.
Szóba került az is, hogy sok esetben láthatunk olyan kínos bakit Hollywoodban is, hogy két híresség véletlen ugyanabban a ruhában jelenik meg, akár ugyanazon az eseményen. Erről Jakupcseknek is volt egy emléke, láthatóan nem túl kellemes… Elmesélte, hogy egy korábbi tévés munkahelyén, ahol ő a nap elején vezetett műsort, megtörtént vele, hogy az aznapi ruháját a stylist este az időjósra is ráadta.
„Ő sajnos nem véletlen és nem viccből csinálta”
– fűzte hozzá Jakupcsek Gabriella.
Jakupcsek Gabriellának évek óta nem kínáltak fel neki semmiféle műsort. Sokszor említette is az elmúlt években, hogy úgy érzi, mellőzve vannak a női tévések egy bizonyos kor felett. Nos, az RTL-nek, úgy tűnik, semmi gondja Jakupcsek korával, és a TV2 Mokkájával szemben, amit egyébként Jakupcsek vezetett évekig, igazi két nagyágyút vetett be. Szujó Zoltánnal ugyanis igazán erős párost alkotnak – írja a story.

