Tóth Vera: „Tudom, mi kell a boldogsághoz”

Verából végre magabiztosság és erő sugárzik! Igen, ha nehézségek árán is, de szakértői, családi és baráti segítséggel sikerült túllendülnie lelki problémáin. Ráadásul közben fontos lépéseket is megtett: elbúcsúzott a régi menedzsmentjétől, új baráti kört épített, konditerembe jár és reformételeken él. Pedig honnan állt fel…

Olvastad a húgoddal, Gabival készült novemberi címlapinterjúnkat?

Persze, és emlékszem is rá… (Nevet.) Nem mondhatni éppen, hogy lakatot tett volna velem kapcsolatban a szájára.

Igen, konkrétan megvolt a véleménye arról, hogyan is kerültél mélypontra.

Sőt… Nemcsak konkrét volt, hanem vehemens is, ahogy azt már tőle megszokhattuk. Igen, ha egyszer a fejébe vesz valamit, akkor azt kőkeményen hangoztatja is, úton-útfélen.

Állította például: minden problémád oka az, hogy nem mersz dzsesszénekes lenni, pedig valójában az a te világod. Igaza volt?

Részben. Összességében kell magamra találnom, és ennek a munkám csak egy része.

És hogyan állsz a keresgéléssel? Látod már az alagút végét?

Igen, már igen… (Nevet.) Hú, iszonyú kemény év van mögöttem! Senkinek sem kívánom azt az érzést, ami tavaly tavasszal leterített. Csak ültem az ágyam szélén, és azt éreztem: megszűntem létezni. Három hónapig egyedül próbáltam ezen az állapoton túllendülni, de aztán felfogtam, itt profi segítség kell. Pszichológushoz fordultam, ő diagnosztizálta, mi a helyzet velem. Kiégtem, és emiatt voltak realitászavaraim. Szerencsére az ezzel járó tüneteket, például a zsibbadást már ritkán érzem, és jól is tudom kezelni. Egy mázlim van: hogy a napjegyem, a hiperérzékeny Halak mellé kaptam egy Oroszlán aszcendenst, amelynek határtalan energiája mindig kihúz minden bajból.

Mi volt számodra a legnehezebb feladat ebben az egész őrületben?

Megtanulni türelmesnek lenni. Ebből az állapotból ugyanis épp olyan fokozatosan lehet kilépni, mint be – csak odafelé valamiért sokkal nehezebben veszed észre a jeleket. De most már tudomásul vettem, hogy ez van, és ha siettetni akarom a dolgot, csak hátráltatni fogom. Így inkább lekötöm magam. Sorra vettem, mivel kapcsolatban jártam eddig tévúton, próbálom helyre tenni a dolgaimat.

Az, hogy menedzsmentet váltottál, a szakmában nyílt titok.

Igen, ez például nagyon nehéz lépés volt, hiszen imádom exmenedzseremet, Apukám Kettőnek hívom. De másképp képzeltük el a jövőmet. Ahogy Gabi is mesélte neked, én egy merészebb és nehezebb területre vágyom. Oda, ahol bevállalhatom a klubzenei életet, és ezért cserébe a szakmaiság oltárán akár be is áldozom valamelyest az anyagiakat. De ez csak az első lépés volt. Barátságokat is lezártam, vagy legalábbis egy időre szüneteltettem.

Tényleg, Gabinak ez volt a másik vesszőparipája, hogy nem igazi barátok vesznek körül, csak olyan haverok, akik kihasználnak. 

Elismerem: nehezen jöttem rá, ki az, akire igazán számíthatok, és ki az, akire nem. De most nem csak róluk beszéltem. Volt olyan barátnőm is, akivel egyszerűen csak elmentünk egymás mellett az évek során. Nem tudom, és mindegy is, miért, de már nem találtuk meg a közös hangot, csak lehúztuk egymást. Úgy tűnik, búcsút kellett mondani egy időre. Hidd el, egy ilyen lépést szinte durvább lelkileg megélni, mint egy szakítást. De megérte: új barátokat kaptam az élettől, akik most már tényleg önzetlenül vannak mellettem, ráadásul nagyon is odafigyelnek rám.

Ha már szóba hoztad: pasifronton mi újság?

Mindig lehetne valakim, de az az én döntésem, hogy még nem akarok új kapcsolatot. Egyrészt azért, mert nem lennék most jó társ. Ugyanis, ha nem vagyok rendben magammal, iszonyú kekec tudok lenni. Másrészt pedig a férfi a legjobb tükör. Most már tudom, ezért történt, hogy mindig olyan lelkiállapotú embert vonzottam be, amilyenben éppen voltam. Nem csoda, hogy nem jutottam egyikkel sem egyről a kettőre. Képzeld el, most mit dobna a gép… (Nevet.) Egyébként is, nem vágyom még egy komplexusos pasira, akinek állandóan az fáj, hogy nekem jobban megy – épp elég magammal megküzdenem. De  hiszek benne, ha eljön az ideje, úgyis rám talál az igazi. Sőt már az is lehet, hogy itt áll az ajtóban, csak nem vettem még észre…

Az interjú folytatását elolvashatod a Maxima magazin legfrissebb számában!