Főoldal > AKTUÁLIS > Geszti Péter elárutla, milyen a kapcsolata Oláh Ibolyával

Geszti Péter elárutla, milyen a kapcsolata Oláh Ibolyával

geszti péterkapcsolatoláh ibolya
0

Írta:

Geszti Péter és Oláh Ibolya kapcsolata nem most kezdődött.

Geszti Péternek húsz év hallgatás után csendült fel újra az egykor nagy indulatokat kiváló dala, a Magyarország. A Geszti Sixty fantázianévre keresztelt életműkoncertjén nem csak őrületes gigashow-val szórakoztatta a közönséget, a múltat is megidézte Oláh Ibolyával – írja a story.

Az elmúlt húsz évben azonban nem csak a dal nyert új értelmet. A barátságukon is mély nyomott hagyott az idő múlása. „Ibolyában rengeteg szeretetet lakozik, és nagyon igényli, vágyik rá, hogy szeressék, hogy lelkileg karban tartsák, vigasztalják, inspirálják.

Én annak idején megfogadtam, hogy húgomként fogom őt óvni, vigyázni. És az elmúlt húsz év sem tűnt el nyomtalanul a barátságunkban.

Ugyan volt egy-két év, amíg nem beszéltünk, nem találkoztunk, de mindig is szeretetteljes viszony volt közöttünk – mondta Geszti. – Nagyon érezzük, értjük egymást. Ibi különleges előadó és értékes ember, minden érzelmi kilengésével, gyermeki naivitásával és érett, komoly előadói kvalitásával együtt. Néha pislákol, néha felszikrázik az élete, és én mindig ott leszek neki, hogy a reményt ne adja fel!”


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X