Főoldal > AKTUÁLIS > Címlaplánnyá érett – Interjú Trokán Nórával

Címlaplánnyá érett – Interjú Trokán Nórával

bulvárvilágcímlaplánymagazinTrokán Nóra
0

Írta:

Elárulok egy kis kulisszatitkot. Nóra tökéletesen hozza azt a kategóriát, amit mi a szerkesztőségben csak így szoktunk megfogalmazni: címlaplánnyá nőtte ki magát. Igen, volt már divatmodellünk, és nyilatkozott kedvesen a Maximában Apák napján nővérével, Annával együtt Trokán Péterről is. Sőt, a Szinglik éjszakája című moziban egyenesen munkaköri kötelessége volt minket szeretni: az általa játszott karakternek […]

Elárulok egy kis kulisszatitkot. Nóra tökéletesen hozza azt a kategóriát, amit mi a szerkesztőségben csak így szoktunk megfogalmazni: címlaplánnyá nőtte ki magát. Igen, volt már divatmodellünk, és nyilatkozott kedvesen a Maximában Apák napján nővérével, Annával együtt Trokán Péterről is. Sőt, a Szinglik éjszakája című moziban egyenesen munkaköri kötelessége volt minket szeretni: az általa játszott karakternek ugyanis a benzinkúton kellett beszereznie egy példányt a lapunkból. Végül, nagy örömünkre, a Nagy Duett meghozta számára azt az országos ismertséget, ami belépőt jelentett a címlapfotózásunkra. Csoda, hogy mi neki szurkoltunk a döntőben? Oké, ebben egy pici szerepet játszott az is, hogy a szerkesztőség egyik nagy közös kedvence az ő műsorbéli mestere, Caramel. És lám, meg is nyerték.

Hogy tetszik a bulvárvilág? Hiszen kaptál ízelítőt belőle rendesen.

Ezért mindent meg is teszek, hogy továbbra is a perifériáján maradjak (nevet). Igen, eddig is sejtettem, hogy nem való nekem ez a világ, de most már biztosan tudom. Ne érts félre, természetesen jól esik az érdeklődés, ha arról szól, amit csinálok, de a céltalan magamutogatás nem jön be. Nem szeretem, ha emberek csak azért vannak a nyilvánosság előtt, hogy ott legyenek.

trokancikk.jpg ()Azért sejthetted, hogy ez a lehetőség együtt jár a feléd irányuló érdeklődéssel is. Ezt anno nem gondoltad végig, amikor elfogadtad a felkérést?

Dehogyisnem. Ám szerettem volna Caramellel énekelni, és nem mellesleg úgy gondoltam, hogy mint két éve végzett színésznőnek, jól jön majd, ha megismerik a nevem. És természetesen pontosan tudtam, hogy mindezt nem adják ingyen. Hogy majd megpróbálnak minket összehozni, hiszen olyan páros voltunk, akik erre bulvárszempontból alkalmasnak tűntek. De bármennyire is felkészülten vártam a „támadást”, azért tényleg sokkoló volt, amikor az első, élő adásban, miután két hete készültünk egy Michael Jackson dallal, egy perc múlva már az volt a zsűrinél a téma, milyen jól mutatunk együtt, és alig esett szó arról, hogy jól sikerült-e a bemutatkozó produkciónk.

Én azért egy picit megértem őket, hiszen te alapból hozod azt a típust, ami – Bartók Eszter óta tudjuk – bejön Caramelnek. És emellett nem lehetett szó nélkül elmenni… Feri egyébként segített abban, hogyan kezeld a helyzetet? Mert úgy tűnt, végig az ő „média-elhárító” technikáját alkalmaztad.

Igen, kaptam, és azóta is kapok tőle egy csomó jó tanácsot. Ő mondta azt is, hogy húzzak meg egy határt, amin ne engedjek át senkit. Mert ha egyszer megteszem, nem lesz megállás – mindenki arra az egy ellágyulásra fog hivatkozni, és már be is kerülök az ördögi körbe.

Úgy tűnik, a média kezelésében túlnőtted a mestered. Hiszen a pletykákra Feri úgy reagált, hogy bemutatta új barátnőjét, te pedig csak ugyanazt mondtad, mint előtte: igen, van pasim, szakmabeli, de ennyi legyen elég.

Na látod, ez jó példa: Feri sem mondott semmit. Csak leszedték az újságírók az egyik közösségi portálról a közös képüket, és már kreáltak is egy sztorit anélkül, hogy bármit is mondott volna.

Azért nyugtass meg: több pozitív dolgot kaptál az elmúlt hónapokban, mint negatívat, ugye?

Persze! Ezek csak bosszantó helyzetek voltak, amelyek azért nem feledtették velem a verseny élményét.

A tudatos karrierépítésről szól az is, hogy a főiskola után két évvel már most menedzser áll mögötted?

Ugyan! Anyukám menedzserét kértük meg, hogy ebben a felfokozott időszakban segítsen szervezni az életem, mert már kezdtem elveszni az időpontok között. De ez nem jelenti azt, hogy bárki megmondaná, mit vegyek fel, vagy mit nyilatkozzam.

Az interjú folytatását elolvashatod a Maxima magazin legfrissebb számában!

Jó lenne fogyni? Kattints!

5 szuper fogyitrükk, ami tényleg működik!


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X