Főoldal > AKTUÁLIS > Bombaformában: így fogyott 4,5 kilót Kelly Rowland!

Bombaformában: így fogyott 4,5 kilót Kelly Rowland!

cukorfogyókúraszexi
0

Írta: and

Kelly Rowland esete is ékes példa arra, milyen jótékony hatásai lehetnek egyetlen apró változásnak. Az énekesnőként, dalszerzőként, táncos- és színésznőként is sikeres Kelly ugyanis néhány hónappal ezelőtt úgy döntött, kihagyja étrendjéből a cukrot.  Erre a változtatásra állítása szerint nem azért szánta rá magát, mert mindenképpen fogyni szeretett volna, hanem egészségének megőrzése miatt. „Nem is próbálkoztam […]

Kelly Rowland esete is ékes példa arra, milyen jótékony hatásai lehetnek egyetlen apró változásnak. Az énekesnőként, dalszerzőként, táncos- és színésznőként is sikeres Kelly ugyanis néhány hónappal ezelőtt úgy döntött, kihagyja étrendjéből a cukrot. 

Erre a változtatásra állítása szerint nem azért szánta rá magát, mert mindenképpen fogyni szeretett volna, hanem egészségének megőrzése miatt. „Nem is próbálkoztam azzal, hogy csökkenjen a testsúlyom, de a cukor elhagyásával rövidesen 4,5 kilót fogytam” – újságolta egy interjúban a Destiny’s Child egykori csillaga.

Majd hozzátette: Gillian McKeith Az vagy, amit megeszel című könyvének elolvasása után döntött a cukor mellőzéséről. Egy hónapon keresztül követte a szerzőnő tanácsait, melynek nyomán megpróbált a cukron kívül húst és sajtokat sem fogyasztani, ám csak a cukrot tudja hosszabb távon is megvonni magától.

Emellett egy külföldi lap úgy tudja, Kelly-t a rendszeres mozgás is segítette álomalakjának elérésében: információik szerint Jeanette Jenkins fitnesz DVD-jére tornázott, és az otthon is könnyen elvégezhető gyakorlatok segítségével elsősorban combjait és fenekét formálta tökéletesre.

A  brit X-Faktor 30 éves mentora egy külföldi fitneszmagazinnak adott interjújában elárulta, hogy ezután sem hagy fel az egészséges táplálkozással és a rendszeres mozgással. „Általában 30 percen át végzek kardio gyakorlatokat, majd súlyzós feladatok következnek. Szeretnék minél izmosabb lábakat, ezért nagy súlyokat is emelek” – mondta Kelly.

Emellett igyekszik annyit pihenni, amennyit csak tud, és számos teendője közt például zenehallgatással kapcsolódik ki, és rengeteg szénsavmentes ásványvízzel hidratálja szervezetét.

Amikor a belőle áradó szexisségről kérdezik, Kelly azt állítja, ez sokkal inkább magabiztosság, mivel az évek során megtanulta elfogadni, illetve jobban kimutatni önmagát és az érzéseit. Így ma már az sugárzik róla, hogy szuperül érzi magát a bőrében. 

Fotó: Profimedia.hu


További cikkeink a témában

csillagjegyokos

Ez a 3 csillagjegy mindenkinél okosabb

Írta:
0

Vannak, akik villámgyorsan vágnak át a bonyolult helyzeteken, mások pedig ösztönösen érzik, hol rejtőzik az igazság. Az asztrológia szerint 3 csillagjegy különösen erős szellemi adottságokkal, éles logikával és kivételes helyzetfelismeréssel tűnik ki.

óraátállításstressz

Előre tekerni vagy megszüntetni? – Így hat ránk a tavaszi óraátállítás és ezért nem dőlt még el a sorsa

Írta:
0

Minden év márciusának végén – idén március 29-én – ugyanaz történik: egyetlen mozdulattal előreállítjuk az órát, és ezzel „elveszítünk” 60 percet az éjszakából. A tavaszi óraátállítás elsőre apró technikai változásnak tűnhet, valójában azonban a szervezetünk egyik legérzékenyebb rendszerét, a belső biológiai órát érinti.

Kövess Facebook-on!
X