Főoldal > AKTUÁLIS > Gubás Gabi Szuperanyu lett

Gubás Gabi Szuperanyu lett

0

Írta:

Sok anyukának, fiatal dolgozó nőnek kihívást jelent a reggeli készülődés: rohannak, legalább 6-7

Sok anyukának, fiatal dolgozó nőnek kihívást jelent a reggeli készülődés: rohannak, legalább 6-7 különböző dolgot és 2-3 személyt koordinálnak egyszerre. Ezt a káoszt csak a zsenik – azaz a Szuperanyuk – látják át. Ők azok, akik a készülődés 1-2 órája alatt mindenről gondoskodnak, arról is, hogy kiegyensúlyozottan induljon a nap, ne maradjon el a reggeli, ami még finom és tápláló is. Teljes értékű gabonával készült gabonapelyhet és friss gyümölcsöt tesznek az asztalra, szakítanak néhány percet arra, hogy együtt étkezzen a család, és nem marad el néhány kedves szó sem. Gubás Gabi éppen ilyen.

„Ha lehetséges, a reggelit együtt töltjük, mindenki leül, együtt eszünk. Ez nagyjából tartható is, utána mindenki megy a dolgára” – árulta el az ötéves Attila és az egyéves Anna édesanyja, Gubás Gabi. A színésznő, aki második gyermeke születése után három hónappal tért vissza a színpadra, elmondta, ha korán kell indítaniuk a napjukat, inkább előre felkészül a reggeli rohanásra, mert a reggeli sosem maradhat ki.

gubas2.jpg ()Véleménye szerint a közösen reggelizés szokás kérdése. Ilyenkor készítik elő, ki mit csinál aznap, ez alatt az idő alatt tudnak családi életet élni, beszélgetni, megbeszélni, hogy ki mit álmodott. A család reggelije egyébként mindig bőséges, Gubás Gabi törekszik a változatos étkezésre. Az asztalra mindig kerül a szezonális zöldség, gyümölcs, teljes értékű gabonával vagy tönkölylisztből készült pékáru és tejtermék.

A színésznőt Mihály Tekla dietetikus is értékelte. „Gabi módszerei tökéletesen megfelelnek a dietetikusi kívánalmaknak. Nemcsak arra figyel, hogy nyugodt körülmények között együtt reggelizzen a család, hanem arra is, hogy mi kerül a tányérra. Az ideális reggeli tartalmaz teljes értékű gabonával készült ételt, például gabonapelyhet, friss zöldséget, gyümölcsöt, tejterméket és valamilyen folyadékot (pl. kávét, ásványvizet, frissen facsart gyümölcslevet)” – mondta Mihály Tekla.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X