Főoldal > AKTUÁLIS > Kövér gyerek, alacsony IQ?

Kövér gyerek, alacsony IQ?

betegséggyerekintelligenciatúlsúly
0

Írta: and

A túlsúlyt cipelő gyerekeket a magas vérnyomás és koleszterinszint okozta betegségek mellett az is fenyegeti

A túlsúlyt cipelő gyerekeket a magas vérnyomás és koleszterinszint okozta betegségek mellett az is fenyegeti, hogy csökkenhet az intelligencia-szintjük.
  
Azt szerintem már mindannyian álmunkból fölkeltve is fújjuk, hogy a szervezetünkkel akkor tesszük a legjobbat, ha közelítünk a számunkra ideális testsúlyhoz. És nem csak azért, mert normál alakkal jobban nézünk ki és fittebbnek is érezzük magunkat, hanem azért is, mert mára az is bizonyított tény, hogy a túlsúly számos betegségért felelős már gyerekkorban is. A kövér gyerekek ugyanis nem csak azért kínlódnak az iskolában, mert például csúfolják őket, hanem azért is, mert a fölöslegesen cipelt kilóik értelmi képességeikre is negatívan hatnak a kedvezőtlen élettani hatások mellett.    

Tények tükrében

Márpedig a statisztikai adatok riasztóak. A felmérések szerint Amerikában 1980 és 2000 között megháromszorozódott az elhízott gyermekek és tinédzserek száma. Egy tavalyi felmérés pedig azt állítja, hogy a 9-24 hónapos korú amerikai csecsemők és kisgyermekek közel harmada túlsúlyos vagy elhízott. Nagy-Britanniában minden hatodik gyerek elhízott és nem sokkal jobb a helyzet hazánkban sem. Nálunk az adatok szerint ugyanis a 2-10 éves gyerekek több mint 11 százaléka túlsúlyos, 6 százalékuk pedig kövér. Ugyanez az arány a 13-18 éves korcsoportban több mint 14, illetve 5 százalék. Ugyanakkor a túlsúlyhoz kapcsolódó, eddig csak felnőttekhez köthető betegségek is megjelennek már kiskorban, hiszen ma az sem ritka, hogy óvodáskorúakat utalnak be elhízással a kórházakba. Sőt, úgy tűnik, az értelemre is hatással van az elhízás.

kover2.jpg ()Korábbi kutatások során ugyanis az már bebizonyosodott, hogy az elhízott felnőtteknél a gondolkodási képességek csökkennek, ám a gyerekeknél ezt első ízben most igazolták az orvosok. A kísérletben 49 olyan gyerek vizsgáltak meg a New York Egyetem kutatói, akik az elhízással kapcsolatos több problémával is küszködnek, amilyen a széles derék, az alacsony ”jó”-koleszterinszint, a magas vérzsírszint, és a 2-es típusú cukorbetegséget megelőző inzulinrezisztencia. A felmérés során kiderült, hogy az anyagcsere-gondok már néhány éven belül értelmi képességi problémákhoz vezetnek.

A metabolikus szindrómával diagnosztizált iskolások standard vizsgálati, vérvételi és agyi képalkotó módszerrel vizsgált adatait összevetve 62 egészségesével, azt találták a tudósok, hogy a túlsúlyos gyerekek jelentősen rosszabbul teljesítettek matematikából és olvasásból, valamint helyesírásból, ugyanakkor kevesebb ideig tudtak figyelni és kevésbé voltak rugalmasak mentálisan. Bár az emlékezetükkel nem volt gond, az általános intelligencia-hányadosuk is kisebb volt egészséges társaiknál. A felmérés során arra is fény derült, hogy az elhízott gyerekek agyi struktúrájában és térfogatában is eltérések vannak az egészségesekéhez képest, ráadásul a beteg gyerekeknek a tanulás és az új ismeretek felidézésében szerepet játszó hippokampusza is kisebb.

Fogyj, hogy okosodj?

A most vizsgált, metabolikus szindrómában szenvedő gyerekek hasonló társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkeztek, azonos korúak voltak és ugyanabba az évfolyamba jártak. A felmérésből kiderült, hogy számukra egy feladat megoldása hosszabb ideig tartott és ráadásul gyengébb eredményeket is értek el olvasásból és matematikából. “Márpedig ez azt mutatja, hogy elmaradnak az iskolai teljesítmény szempontjából igen fontos területeken” – vélekedett Antonio Convit professzor. A vizsgálatvezető szerint annak megállapítására, hogy egy jelentős fogyás visszafordíthatja-e az állapotot, azaz visszanyerheti-e az agy a megfelelő strukturális állapotát és a mentális teljesítményét, további vizsgálatok szükségesek. Ám szerinte mindenképp figyelmeztető az a tény, hogy az elhízás negatív hatással van az agyműködésre, ami hosszú távon rosszabb teljesítményhez vezet. Az elhízott gyerekek legtöbbször nem is kerülnek az orvosok látókörébe, mivel nem tekintik őket betegnek, holott a felmérés is megmutatta, nagyon fontos lenne, hogy komolyan vegyék a gyermekek testsúlyát és azt, hogy mennyit mozognak, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy húsz vagy épp hetven évet kell leélnie valakinek a túlsúllyal összefüggő betegségben – összegezte a kutató.

Egy nemrégiben készült másik amerikai tanulmány azt is kimutatta, hogy a tévénézési szokások összefüggésben vannak a gyermekkori elhízás arányával, sőt azt is, hogy a tévézés tényező lehet a túlsúlyos gyerekek fogyásában is. A kutatók úgy vélik, hogy átütő sikert lehetne elérni e téren azzal, ha sikerülne jelentős mértékben lecsökkenteni a tévénézési időt, mert az segítene a túlzott súlygyarapodás megelőzésében a tinédzserek körében. Amerikában egyébként már eddig is történtek kísérletek a negatív tendencia visszafordítására, hiszen az elmúlt néhány évben az egészségügyi hatóságok megpróbálták lecsökkenteni az iskolákban rendelkezésre álló cukros italok mennyiségét, hogy ezzel is segítsék a gyermekek körében a fogyást. Egyelőre azonban a várt eredmény elmarad a kívánttól, mert bár történt némi javulás, még mindig túl sok cukros ital található az amerikai iskolák menzáin.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X