Főoldal > AKTUÁLIS > Egyenlőtlen esélyek: egy olasz pár küzdelme az egészséges gyermekért

Egyenlőtlen esélyek: egy olasz pár küzdelme az egészséges gyermekért

betegségegészségkisbabaterhesség
0

Írta:

Az ESHRE (Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság) közleménye alapján

Az ESHRE (Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság) közleménye alapján az Emberi Jogok Európai Bírósága a 2012 augusztus végén jóváhagyta egy olasz pár keresetét, akik Preimplantációs Diagnózist szerettek volna alkalmazni születendő gyermekükön, azonban a törvény nem adott erre lehetőséget.

Rosetta Costa és Walter Pavan olasz pár, akik Rómában élnek. Eddig egyetlen gyermekük született 2006-ban, akiről kiderült, hogy cisztás fibrózisban szenved, ekkor tudták meg, hogy genetikailag mindketten tünetmentes hordozói ennek a gyógyíthatatlan betegségnek. Amikor 2010-ben kiderült, hogy Rosetta újból gyermeket vár, a tesztek kimutatták, hogy a magzat szintén cisztás fibrózisban szenved, ezért a pár a terhesség megszakítása mellett döntött.

Rosetta és Walter most IVF program segítségével szeretnének gyermeket vállalni, hogy ezáltal az embriót genetikailag szűrni tudják a betegségre még azelőtt, hogy visszaültetnék az anyaméhbe, azonban mindezidáig erre nem lett volna lehetőségük. A programban való részvétel az olasz törvények alapján ugyanis csak olyan párok számára engedélyezett, akiknél meddőségi probléma áll a háttérben, illetve ahol a férfi valamilyen szexuálisan átvihető betegséget, például HIV vírust, illetve hepatitis B, vagy C vírust hordoz, ezért IVF programra van szükség ahhoz, hogy kiküszöbölhetővé váljon a fertőzés.

2010 január 13-án a Salernói Bíróság első ízben engedélyezte egy nem steril, muszkuláris atrófiát hordozó pár esetében a Preimplantációs Diagnózis alkalmazását, ez azonban napjainkig egyszeri esetnek számított.

A bíróság most jóváhagyta Rosetta Costa és Walter Pavan keresetét a 8-as számú cikkre hivatkozva (jog a magán és családi élethez), ugyanis a pár azzal érvelt a bíróságon, hogy csak olyan módon születhet egészséges gyermekük, ha minden esetben természetes úton történik a fogantatás, és folyamatosan elvetetik a betegséget hordozó gyermekeket, ezáltal diszkriminálják őket a steril párokkal, illetve szexuálisan átvihető megbetegedést hordozó férfiakkal szemben.

pregnant2.jpg ()Magyarországon engedélyezett az embrió genetikai vizsgálata

„Magyarországon az egészségügyről szóló törvény az 1998-as hatálybalépése óta meghatározza, hogy az embriókkal mely kutatások, vizsgálatok és beavatkozások végezhetőek. Az idők során a törvényhely többször változott, teret engedve a tudomány új vívmányainak. Ennek köszönhető, hogy ma már engedélyezett az a vizsgálat, amelyet az embrió beültetésre való alkalmasságának megállapítása érdekében végeznek. A törvény azt is engedélyezi, hogy magának az embriónak a sejtjeit is szétválasszák  a vizsgálat során, a születendő gyermek valószínűsíthető megbetegedésének a megállapítása érdekében.

Ezek a változások alapozták meg a preimplantációs genetikai vizsgálatok megengedhetőségét. Az Egészségügyi Minisztérium 2009-ben adta ki részletes állásfoglalását, és határozta meg, hogy pontosan mely vizsgálatok végezhetőek el, és mely esetekben kérhetik a gyermekvállalás előtt álló párok a vizsgálat elvégzését. A magyar jogi szabályozás tehát biztosítja, hogy az eljárás segítséget nyújtson azoknak, akik a születendő gyermekük életminőségét súlyosan befolyásoló örökletes betegségeket szeretnék kiszűrni, viszont ésszerű korlátokat is felállít kizárva azt, hogy a szülők csupán az általuk preferált tulajdonságú gyermek születéséhez kérhessenek segítséget”– tudhattuk meg Dr. Illés Blanka jogásztól.

Technológiai áttörés

Magyarországon 2012 februárjában jött a világra az első, speciális Preimplantációs Genetikai Vizsgálattal, úgynevezett micro-array CGH módszerrel vizsgált embrióból született kisbaba Magyarországon. Dr. Vereczkey Attila, a meddőségi központ vezetője szerint ez a technológia igazi áttörésnek számít hazánkban, és már külföldről is érkeznek olyan páciensek, akik szeretnék igénybe venni ezt a módszert.

„A célunk nem az, hogy tökéletes, úgynevezett „designer babyk” szülessenek a segítségünkkel, hanem hogy olyan férfiak és nők is szülővé válhassanak, akik esetleg már több IVF programban is részt vettek, vagy a reménybeli édesanya több vetélésen esett át, illetve előrehaladottabb életkoruk, vagy férfi meddőség miatt kisebb esélyük nyílik a gyermekvállalásra. A micro-array CGH technológia segítségével az embriók már egyetlen IVF ciklus alatt vizsgálhatóak, és a módszernek köszönhetően csak a kromoszóma számbeli rendellenességektől mentes embriókat ültetjük vissza az anyaméhbe.

Speciális csoportba tartoznak azok a gyermekre vágyó párok, akik valamilyen meghatározott genetikai betegség, például a már említett cisztás fibrózis hordozói, emiatt  nem mernek gyermeket vállalni. Az ő esetükben egy kolaboráció segítségével tudunk segíteni, hogy ezeknek a pároknak is esélyük nyíljon az egészséges és biztonságos gyermekvállalásra” – nyilatkozta Dr. Vereczkey Attila.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X