Újra nőnek az ősi gyümölcsfák

Valaha azonban – nem is olyan régen – a mainál jóval gazdagabb volt a Kárpát-medence gyümölcsöskertje, teli változatos és különleges fajtákkal, melyek kifejezetten itt érezték jól magukat. Ezek a régi fajták ma újjászületőben vannak.

Régi, hagyományos gyümölcsfajtáinkat, melyek évezredek alatt alkalmazkodtak a Kárpát-medence éghajlatához a 20. században fokozatosan felváltották azok a nagyüzemi körülmények között termeszthető világfajták, amelyek bő termést és látványos gyümölcsöket adnak. Az ősi magyar fajták lassanként visszaszorultak: némelyek végképp elvesztek az utókornak, mások megbújva várakoztak a régi parasztházak kertjeiben, elhagyott szőlőkben, roskadozó présházak és tanyák udvarán arra, hogy valaki újra rácsodálkozzon gyümölcseik csodálatos, egyedülálló ízeire. Talán most eljött az idő, amikor felébredhetnek csipkerózsika álmukból ezek a fák, és megint hozzáértő gazdák gyámsága alá kerülhetnek elvadult állapotukból.

Iskolák és templomok őrzik meg dédszüleink fáit

Kibontakozóban van ugyanis egy mozgalom, melynek célja, hogy ne pusztán régi idők relikviájaként múzeumi bemutatópéldánynak mentse meg ezeket a fajtákat, hanem újra elterjessze őket a hazai kiskertekben és nagy gyümölcsösökben egyaránt, termésük pedig idővel eljuthasson a piacok gyümölcsös standjaira, a boltok polcaira, és elérhetők legyenek újra ezek a hagyományos ízek a szélesebb vásárlóközönségnek is. Az országban sorra állnak fel azok a kis „génbankok”, amik megmentik és szaporítják ezeket a fajtákat: kezdetben iskolák és templomok kertjei vállalták fel szervezett keretek között ezt a feladatot, majd sorra csatlakoztak hozzájuk civil szervezetek, önkormányzatok is szakértő gyümölcsészek támogatásával. Ami azt illeti, Te is lehetsz „génmentő”, és ültethetsz ilyen gyümölcsfát, ha fontosnak érzed, hogy régi magyar természeti értékeink túléljék az növénytermesztésben is mind jobban eluralkodó uniformizációt, hiszen egyre több faiskolában és kertészetben hozzáférhetőek már az előnevelt csemeték.

Biogyümölcs magyar fajtákról

Nem pusztán magyaros romantikából érdemes foglalkozni ezekkel a fajtákkal. Egészen gyakorlatias szempontok is azt diktálják a józanésznek, hogy régi gyümölcsfajtáink újra előtérbe kerüljenek: ezek ugyanis több olyan előnyös tulajdonsággal is rendelkeznek, amikkel a világfajták nem. Elsősorban és általában véve az ellenálló képességük jobb ezeknek a fajtáknak: a szokatlan megjelenés és gazdag ízvilág mellett ez a legfőbb értékük. Jóval kisebb költséggel termelhetők, és ezért is fordul feléjük mind nagyobb érdeklődés, mert a drága növényvédelem különféle eljárásai elkerülhetők az esetükben. Idézve Surányi Dezső agrobiológust és művelődéstörténészt, aki több munkájában is foglalkozott a régi magyar fajtákkal: „például a Csongrádi vajalmát nem szereti az aknázómoly, vagy a Paraszt- barack és a Gumibarack nagyobb hideget elbír, mint az idegen eredetű nemes fajták. A korai cseresznyéknek kisebb a hőküszöbük, mint a cseresznyelégynek, s így a fertőzés elmarad, permetezés nélkül sem lesz kukacos a gyümölcs.” Ilyen jó tulajdonságok a régi fajták nagy többségénél megtalálható, hiszen évszázadokon keresztül ezeknek más dolguk sem volt, mint hogy alkalmazkodjanak a Kárpát-medence körülményeihez és kifejlesszék védekező mechanizmusaikat a kártevők és betegségek ellen.

Egzotikum és hagyomány

Gyümölcsöt termelni, gyümölcsfát nevelni már önmagában is szép dolog. Ahogy az egyik legnépszerűbb hobbikertész könyv címe is mondja: „Kertész legyen, ki boldogságra vágyik!”. Az élet egyik nagy ajándéka az az öröm, amikor láthatjuk a saját kezünk alatt cseperedő fákat és leszakíthatjuk az első gyümölcsöket, amit gondoskodásunk és a természet segítségével megtermenek. Különösen nagy öröm ez akkor, ha saját, régi fajtákat hozunk vissza az életbe, azokat a gyümölcsöket, amiket nagyszüleink, dédszüleink kertjébe még megteremtek, és amiből egykor ők a lekvárt, szörpöt, kompótot és pálinkát főzték, és aminek gyümölcseivel oltották forró nyári napon szomjúságukat, vagy ősszel megpihenve a fák árnyékéban a fárasztó szüret után élvezettel falatoztak. Már a neve is csodálatosan egzotikus, mégis ismerősen csengő némelyik fajtának: borízű alma, leánycsöcsű alma, parasztbarack, boldogasszony szilvája, nyári aszaló szilva, hercsóka körte, zöld Magdolna körte, porcogós cseresznye, aratómeggy. Hosszan lehetne még folytatni a sort.

Ma divat újra a hagyományok felé fordulni. Ha gyümölcsről, kertészkedésről van szó, ezek a hagyományok igen gazdagok, és bőven meríthetünk belőlük saját ízlésünk szerint. Hagyományt őriz és ápol ebben az esetben az is, aki régi magyar gyümölcsfajtát nevel, és az is, aki ezeket keresi a piacon. Mindkettő örömet fog benne találni.

Fotó: Profimedia – Red Dot