Főoldal > AKTUÁLIS > Hogy kerül 120 muzsikus egy titokzatos zenedobozba?

Hogy kerül 120 muzsikus egy titokzatos zenedobozba?

0

Írta:

„Ha elmennek vendégségbe, akkor a háziasszony azt mondja: csináltam valamit, amit igaz, hogy még sosem

„Ha elmennek vendégségbe, akkor a háziasszony azt mondja: csináltam valamit, amit igaz, hogy még sosem ettetek, de nagyon érdekes, bízzatok bennem, jó lesz. Ez a Titokkoncert. Pont ilyen. Eljönnek az emberek, én vagyok a háziasszony, és tálalok valamit, amiről nem tudják előre, hogy micsoda, de esküszöm, hogy ízleni fog” – így összegzi Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója, miről is szólnak a december végi Titokkoncertek, amelyeknek több mint tízéves hagyománya van a zenekar életében.

Az új hangversenyforma kezdettől nagy sikert aratott: már az első, kísérleti koncert is teltházas volt. Érdekessége, hogy a program az utolsó pillanatig, egészen az első hang megszólalásáig hétpecsétes titok, a közönség csak a helyszínen tudja meg, mit fog látni és hallani.

A rejtélyes zenedobozban bármi lehet: egy ősbemutató, egy világhírű hangszeres virtuóz, egy egzotikus szépségű táncosnő, egy elképesztő csodagyerek, vagy éppen egy hangszerként funkcionáló írógép.
Titokkoncerten történt az is, hogy Stravinsky Tangója közben két zenekari tag táncra perdült, illetve hogy miközben Fischer Iván Ravel Boleróját vezényelte, a bolerót járó táncosnő a karmesterhez kötözte magát. A Fesztiválzenekar idén decemberben két Titokkoncertet szervez december 26-án és 27-én a Budapest Kongresszusi Központban.
Az est házigazdája és a koncertek művészeti vezetője Fischer Iván.

Ajándékozzon kétórányi meglepetést szeretteinek karácsonyra!

Fisher Ivánnal készült interjút itt nézheted meg >>>


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X