Főoldal > AKTUÁLIS > Megtaláltam a legszebb arcom

Megtaláltam a legszebb arcom

0

Írta:

Sportolóként indultál operaénekesnő lettél. Nem átlagos ívű karrier. Hogyan történt ez?

Sportolóként indultál operaénekesnő lettél. Nem átlagos ívű karrier. Hogyan történt ez?

Versenyszerűen atletizáltam és borzasztóan szerettem volna olimpiai bajnok magasugró vagy hétpróbázó lenni, de sajnos ez az álom egy sportbaleset miatt meghiúsult. Elég mélyponton voltam. Hogy ebből az állapotból kirángassanak, a barátnőim unszoltak, menjek velük esküvőkre énekelni. Igent mondtam. Így legalább a gimnáziumi évek alatt kerestem egy kis zsebpénzt. Egy ilyen eseményen fedeztek föl.

Korábban soha nem merült fel benned, hogy énekes legyél?

Nem. Szerettem énekelni, a tanáraim is észrevették, hogy nagyon jó hallásom van, de eszembe sem jutott ez a dolog. Kiskunhalas viszonylatában, ahol éltünk, ugyanis az ember föl sem tudja fogni, mit jelent, hogy valaki olyan tehetséges, hogy egyszer énekesnő lesz. Se nekem, se a szüleimnek nem volt bemérhető, mit jelent az, hogy szép hangom van. Nótafa lehetek, vagy esetleg a New York-i Metropolitan énekese? Ez akkor, onnan nem volt világos.

nagy.jpg () 

Elkezdtél esküvőkre járni, de hogy jutottál el a színpadig?

Nagyon gyorsan, szinte hihetetlen rövid idő alatt. Dr. Maday Lilla énektanár fedezett fel, aki hallott az egyik rendezvényen énekelni és azt mondta, belőlem a világ egyik legjobb Éj királynője lehetne. Fogalmam sem volt, hogy mi az Éj királynője, de volt sportolóként rettentően tetszett, hogy a világ egyik legjobbja lehetek valamiben. Így estem neki az énektanulásnak, 17 évesen. Két évvel később már az Operaház ösztöndíjasa lettem. Addig persze gyorstalpalóval elvégeztem az általános zeneiskolát és a szegedi konzervatóriumot is. Az az igazság, hogy a zenében, ha valaki gyorsan fejlődik a főtárgyában, én személy szerint az énekben, akkor az egyéb dolgokat, szolfézs, összhangzattan, stb. könnyedén össze lehet vonni és nagyon gyorsan meg lehet tanulni. Persze az szerencse volt, hogy az alsó tagozatot zenei általános iskolában végeztem, csak ötödik osztályban mentem át egy sporttagozatos iskolába, ahol az edzőm volt az osztályfőnököm, így tehát már ismertem a kottát és volt némi alapképzettségem. De hozzáteszem, ha minden új lett volna, akkor is, ha valakinek jó a hallása, nagyon hamar meg tudja tanulni ezeket a dolgokat.

A baleset után a sport hosszú időre teljesen elveszett az életedből?

Nem, csak az atlétikát engedtem el. Hatalmas csalódás volt. Hallani sem akartam róla. Viszont más sportágakkal, elsősorban labdajátékokkal – kézilabda, foci, – foglalkoztam és jártam diákolimpiára. Aztán amikor elkerültem a gimnáziumból, tornáztam. Sok évvel később, a 2000-es évek környékén vettem fel újra a futócipőt. Bár nem futó voltam, végképp nem hosszútávfutó, hanem hétpróbázó, ami inkább ügyességi számokból áll, elkezdtem futni. Valahogy hirtelen hiányozni kezdett az egész. Eleinte persze inkább csak kocogtam, azt, hogy komolyan futok, 5-6 éve mondhatom magamról. Edző segítségével felkészültem a maratonra, a New York maratont is lefutottam. Megtanultam a hosszútávfutást és meg is szerettem. Most már gyakorlatilag nem tudok nélküle élni.

Belső késztetés vezetett vagy történt valami az életedben, amiért újra futni kezdtél?

Az történt, hogy allergiás lettem a budapesti életem alatt. Miután felkerültem az Operába, az első 7-8 évet ugyanis a fővárosban töltöttem, csak azután költöztem vidékre. Tudtam, hogy a futás nagyon jó a gyors méregtelenítésre és ajánlják asztmásoknak és allergiásoknak is. Ezért kezdtem el futni. Szerencsére egy idő után sikerült tökéletesen regenerálódnom, teljesen kifutottam magamból az allergiát.

Személyi edző segítségével sportolsz? Vagy most már a saját edzésmódszeredet követed?

Két edzőm is van, akik egyben a barátaim is. Egyikük egy nagyon jó hosszútávfutó edző, ő készített fel a maratonra. Székesfehérváron, ahol az atlétikai klub alelnöke vagyok, alapítottam egy futóklubot, ott van a másik remek tréner. Hetente háromszor bemegyek a városba, ilyenkor többedmagammal edzünk.

A milánói Scala, a New York-i Metropolitan, London, Berlin, Zürich, Tel-Aviv, Tokió… a világ számos nagyvárosában énekelsz. Nagyon fárasztó lehet. Hogy bírod ezt a tempót?

Épp egy kicsit leállóban vagyok, aminek több oka is van. Egyrészt ma már meglehetősen megviselnek a 25 éve tartó hosszú, fáradtságos utazások, másrészt  szeretnék többet lenni a családommal, velük tölteni az időmet itthon. Ezért egyre kevesebbet utazom. A munkák itt is megtalálnak.

De hogy tudod/tudtad magad karban tartani a hosszú utazások során?

Mentálisan és fizikailag is rendkívül fárasztó ez az életmód. A sok repülés eléggé meggyepálja a szervezetet, a klímaváltozások, időeltolódások sem tesznek jót a bőrnek és a bensőnek. De sok dolog van, amivel ezt meg tudtam könnyíteni. Például soha nem szállodában lakom, hanem mindig lakást, apartmant vagy házat bérelek, attól függően, mikor hol és mennyi időt töltök. Mellette ott a sport, futni mindenhol lehet, és persze nagyon odafigyelek a táplálkozásra, a bőrápolásra is. Inkább drágább, de egészség ételeket eszem és minőségi kozmetikumot használok.

nagy2.jpg ()

Mit értesz egészséges étel alatt?

Nem vagyok vegetáriánus. Kipróbáltam, de az én szervezetemnek nem volt jó. Bio áruházakban vásárolok, vagy olyan helyeken, ahol tudom, hogy jó minőségű alapanyagokat árulnak. Itthon például háztájit fogyasztunk. Megvannak a forrásaink, ahonnan be tudjuk szerezni a friss és garantáltan jó húsokat, halakat és minden egyebet. Egyébként a férjemmel a mediterrán konyhát szeretjük, ami jórészt halból, zöldségekből és tésztából áll. Időnként persze megeszem a pacalt meg a töltött káposztát is, sőt, amikor hosszabb futások vannak, szinte csak az ilyen tartalmas ételt kívánja az ember.

Van mondjuk egy bizonyos időpont, ami után már nem eszel?

Nem vagyok hízékony típus, nem azért nem eszem este, mert fogyókúráznom kell, hanem egyszerűen nem esik jól a szervezetemnek. Fellépés után is maximum egy pohár vörösbort iszom, azt nagyon szeretem, esetleg elcsipegetek mellé valamit, de komoly ételeket nem fogyasztok. Ha mégis olyan alkalom van, amikor muszáj ennem, odafigyelek arra, hogy ne terheljem meg az emésztőrendszeremet, ezért főleg saláta vagy hal kerül a tányéromra. Ez persze nem azt jelenti, hogy makulátlan életet élek, nehogy bárki félreértse. Vannak kilengéseim, amikor én is szeretek egész nap enni. Volt például olyan, hogy az egyikünk születésnapján, amikor egymás extra kívánságait teljesítjük, valamelyik gyorséttermi láncban mindent megkóstoltunk. Borzasztó egészségtelen volt, de néha ez is kell. Ha az ember nagyrészt odafigyel a dolgokra, akkor időnként belefér egy kis kilengés is.

Tartasz időnként tisztítókúrát, méregtelenítesz?

Nem igazán. Nekem nem megoldás, és nem is tenne jót, ha 10-20 napig csak folyadékot innék, hiszen az éneklés komoly fizikai munka, mellette ott a rendszeres edzés. Épp elég méregtelenítés, ha lefutok 15 vagy 20 kilométert. De például tartjuk a férjemmel a negyven napos nagyböjtöt. Olyankor egyáltalán nem eszünk húst, és mellette vagy az édességről vagy az alkoholról is lemondunk. A testem és a lelkem karbantartásához azonban rettentően fontos a megfelelő, az én igényeimhez szabott étkezés mellett, hogy a kozmetikumom is személyre szabott legyen. És végre megtaláltam a számomra legmegfelelőbb kozmetikumot.

Ez mit jelent?

Elkezdtem egy genokozmetikai programot, melynek az a lényege, hogy olyan kozmetikumot használok, melyet személyre szabva nekem állítottak össze, miután részletesen megvizsgálták a bőröm fiatalságáért és feszességéért felelős génjeimet. Ez óriási dolog. Ez jelentheti a jövőt szépségünk minél további megőrzése érdekében.

Mennyi ideje használod? Látszik már az eredmény?

Szerintem igen. Az első fokozat egy nagyon finom peeling, amit egy hónapig használtam. Ezzel készítik elő a bőrt arra, hogy minél jobban be tudja fogadni a személyre szabott krémet. Már akkor észrevettem, hogy sokkal rugalmasabb a bőröm. A kozmetikusomnak is feltűnt, pedig ő nem is tudta, hogy én ilyen dolgot használok. A bőrömön található néhány pigment folt is halványodott. Kétféle krémet használok most már majdnem három hónapja, egy elixírt és egy energetizáló krémet.  Nagyon jó a hatása. Nem vagyok híve a műtéti beavatkozásoknak, sokkal inkább preferálom a természetes szépségápolást. Csodák nincsenek, 45 éves leszek. Nem akarok sima bőrű, kifeszített arcú múmia lenni, de szívesen élek azokkal a humánus módszerekkel, amit például a genokozmetikai program kínál. Már a legapróbb változásoknak is nagyon örülök. Bevallom, eleinte voltak kételyeim. Ugyanis nagyon igénybe van véve az arcbőröm amiatt, hogy hóban, fagyban, szélben, esőben mindig futok. Emellett súlyosbító tényező a rendszeres utazás és az állandó smink is. De meglepően gyorsan látható a pozitív változás. Igazán boldog vagyok, mert ezt nem csak én veszem észre, a barátaimtól, ismerőseimtől is rendkívül pozitív visszajelzéseket kapok. Úgy érzem, megtaláltam a legszebb arcom.

A közönség hol láthat a legközelebb?

Május elején az Operaházban Mozart Szöktetés a szerájból című operájában a női főszerepet, Constanzát, éneklem majd.

További információk!


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X