Főoldal > AKTUÁLIS > Az első fotók: ő Jennifer Garner pasija

Az első fotók: ő Jennifer Garner pasija

Jennifer Garnerjohn millerkülföldi sztárpárszerelemszínésznősztár
0

Írta:

Több mint fél évet kellett várni az első közös fotóra.

Azt mindannyian sejtettük, hogy Jennifer Garner nem véletlenül ragyog ennyire az utóbbi időben – mi biztosra is vettük, hogy pasi van a dologban. És igazunk lett: egy bennfentes ismerős szerint már több mint féléve találkozgat John Miller üzletemberrel. Eddig viszont ügyesen rejtőzködtek, talán mert a bennfentes informátor szerint élvezik ugyan egymás társaságát, és amikor csak tudnak, találkoznak, de egyelőre még nem túl komoly a dolog.

Viszont lehet, hogy ez lassan mégis megváltozik, ugyanis a párt néhány napja lefotózták végre együtt. Színházba mentek, a Dear Evan Hansen című színdarabot nézték meg Los Angelesben, és számunkra picit teátrálisra sikeredett az érkezésük: limuzin vitte őket a színházhoz, és először Jen szállt ki az autóból, akit néhány perc múlva követett Mr. Miller is.

A férfi állítólag nagyon jó fej, nem mellesleg jóképű is – nem csodáljuk, ha levette a lábáról a 46 éves világsztárt.

A színésznő egyébként – bár sokan nem is sejtik róla – nagyon kemény csaj: új filmje, a Peppermint kapcsán azt is megtanulta, hogyan kell késeket, fegyvereket használni, sőt, MMA-s oktatásban is részesült. A filmben bosszúálló anyukát alakít, aki elmondása szerint igen erős, határozott karakter lesz, és a vásznon majd meglátjuk, milyen eredménnyel sajátította el ezeket a harci ismereteket.

A hétköznapokon egyébként beéri nyugisabb mozgásformákkal, például kardiózással és köredzéssel. Ezekkel karcsúsodott harmadik gyermeke születése után is, igaz, az első hónapokban fokozatosan szoktatta magát az újbóli sportoláshoz, és semmit sem erőltetett. Amikor nem esett jól a mozgás, abbahagyta, pihent egy kicsit, majd inkább valami mást próbált ki.

Ami az étrendjét illeti, a 46 éves sztár többnyire bio élelmiszereket fogyaszt, friss zöldségeket és gyümölcsöket nassol, de kerüli például a finomított ételeket.

„Remekül főz, ezért szinte bármikor gondoskodhat arról, hogy finom, vitamindús, egészséges ételek kerüljenek a családi asztalra. Szerintem ő készíti a legínycsiklandóbb, avokádós rántottát” – árulta el korábban a Golden Globe-díjas színésznő edzője, Valerie Waters.

Jennifer arra is ügyel, hogy egy kicsit több proteint fogyasszon, mint szénhidrátot. Napi 5-6 étkezést iktat be, amelyekkel körülbelül 1600 kalóriát visz be a szervezetébe. Sok vizet szürcsöl el, de ha egy pohár borhoz vagy sörhöz szottyan kedve, annak sem áll ellen.

„Ha pedig egy kocka csokit szeretnék enni, akkor arra sem mondok nemet. Imádom az édességeket, és ezeket nem vagyok hajlandó teljesen kiiktatni az életemből. Szerintem a mértékletesség a jó megoldás” – nyilatkozta korábban a háromgyerekes sztáranyuka.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X