Főoldal > AKTUÁLIS > Kiss Ramónának van még hova fejlődni

Kiss Ramónának van még hova fejlődni

edzésjógaKiss Ramóna
0

Írta:

Kiss Ramóna új dologba vágott bele, de még nem áll a helyzet magaslatán.

Kiss Ramónának sok új dolgot hozott az új év: többek között elkezdett futni, és most jógázni is. Mint mondja. van hova fejlődnie.

“Szóóóval az úgy volt, hogy @hullaiviki barátnőm több mint egy éve elkezdett jógázni és megtalálta a testi-lelki békéjét, azóta pedig oktatja is a jóga tudományát.🥰 Megkértem, hogy segítsen nekem is elindulni ezen az úton és ma meg is tartotta az első órámat ami eszméletlenül, szenzációsan fantasztikus volt.
Szóval namaste Vikikém!🙏🏼❤️
” A namaste szó szanszkrit eredetű, ‘namah’+’te’ összetételből áll, ahol a ‘namah’ annyit tesz meghajolni, tiszteletet adni a ‘te’ pedig arra vonatkozik, hogy neked vagy előtted. Tehát szó szerint azt jelenti, ‘Meghajlok neked.’ – azaz meghajlok előtted vagy tiszteletemet adom neked” – írta Kiss Ramóna fotójához.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lékai-Kiss Ramóna (@ramona_kiss) által megosztott bejegyzés, Márc 10., 2020, időpont: 12:28 (PDT időzóna szerint)

 

(címlap fotó: Kiss Ramóna/Instagram)


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X