Főoldal > AKTUÁLIS > Peller Mariann: “elérkeztem egyfajta lelki mélyponthoz”

Peller Mariann: “elérkeztem egyfajta lelki mélyponthoz”

karanténmélypontPeller Mariann
0

Írta:

Peller Mariann is nehéz napokon van túl érzelmileg, elmondta, hogy lendült túl rajta.

Peller Mariann őszintén mesélt arról, hogy ez az időszak neki sem könnyű, nagyon mélyen volt lelkileg, de sikerült összekapnia magát. Mi a titka? Elmesélte!

“….elérkeztem egyfajta lelki mélyponthoz, ami a karantént illeti. Aztán tisztítottam magam (azóta is folyamatosan…), míg végül ma újabb megerősítéseket kaptam a Spirituális Választerápia módszerének segítségével. Ezeket most Veletek is megosztom, hátha Ti is tudtok erőt meríteni belőle 🤗✌🏻❤️
1. Kapzsiság – még fel-fel üti a fejét sokak szívében, pedig most itt van a lehetőség, hogy ettől a meglehetősen alacsony rezgésű tulajdonságtól, hozzáállástól szépen megszabadulhassunk vagy legalábbis helyre tegyük magunkban.
2. Áldozat, feláldozás – a Húsvéthoz is köthető. Tökéletes időpont erre: Mindennek feladása, azért, hogy olyanok legyünk, mint Isten: semmivel sem rendelkező – még az idejével vagy szabadságával sem, de Mindenben létező.
3. Erkölcsösség – mert az egyenlő a tisztességgel, becsületességgel.
4. Gondoskodás és segítőkészség – csodálatos példákat láthatunk most erre! őszintén nyitott szívvel fordulhatunk mindazok felé, akiknek erre a gondoskodásra most nagyobb szükségük van, mint önmagunknak. A gondoskodás már önmagában isteni képesség, érezd át ennek az erejét.
5. Szelídség – ezt a csatát vagy akár az egész háborút, csak éterien finom eszközökkel nyerhetjük meg. Az ellenség láthatatlan, szinte megfoghatatlan. Nincs értelme most erőszakoskodni, őrjöngeni – a finom, lágy attitűd ideje jött el” – írta Peller Mariann, aki rengeteget fogyott az elmúlt időszakban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Peller Mariann (@mariannpeller) által megosztott bejegyzés, Ápr 7., 2020, időpont: 10:41 (PDT időzóna szerint)

Egészen pontosan 10 hónap alatt, 10 kilót.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Peller Mariann (@mariannpeller) által megosztott bejegyzés, Márc 29., 2020, időpont: 11:38 (PDT időzóna szerint)

(címlap fotó: Peller Mariann/Instagram)


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X