Főoldal > AKTUÁLIS > Kemény megjegyzéseket tesznek Cseh László súlyára

Kemény megjegyzéseket tesznek Cseh László súlyára

Cseh László
0

Írta:

Szerinte az embereknek újdonság, hogy az is el lehet picit hízva, aki régen élsportoló volt.

Nemrégiben Cseh László a Reggeli vendége volt, ahol többek között arról is szó esett, hogyan étkezik az egykori sztársportoló. „Amíg versenyeztem, próbáltam odafigyelni. Voltak étrendjeim, ezeket betartottam. Most, hogy abbahagytam a versenyzést, kicsit elengedtem magam” – mondta a műsorban.

 

Cseh azt is elárulta az interjú során, hogy kapott néhány megjegyzést a testsúlyára, mióta felszaladt rá néhány kilót:

„Megjegyzést tesznek a súlyomra. Reggelente látom magam a tükörben, tehát ez nem újdonság számomra. Annyi éven keresztül sanyargattam magam, hogy hadd legyek egy kicsit elnézőbb magammal. Persze, tudom,  mozognom kell, hiszen látom, hogy nem túl ideális az állapotom. Ez nem feltétlenül illendő megjegyzéseket tenni bizonyos emberek megjelenésére. Értem én, hogy hozzászokott mindenki, hogy évek alatt mindig megfelelő erőállapotban voltam, a súlyom is a helyén volt, de elmúlt ez a korszak” – tette hozzá. 

Forrásunk volt. 


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X