Főoldal > AKTUÁLIS > Selena Gomez őszintén beszélt a gyermekvállalásról

Selena Gomez őszintén beszélt a gyermekvállalásról

meddőség
0

Írta:

Az énekesnőnek sajnos nem lehet saját gyermeke.

Selena Gomez nemrégiben adott interjút a Vanity Fairnek, melyben elmondta: „Sajnos nem képes kihordani a saját gyerekeit”. Mint elmondta, ennek oka, hogy rengeteg betegséggel küzd, melyek veszélyeztetnék az ő és a baba életét is. Selenánál 2013-ban lupuszt diagnosztizáltak, 2017-ben pedig veseátültetése volt.

„Azt hittem, velem is úgy lesz, ahogyan mindenki mással. De már sokkal jobb helyzetben vagyok ezzel kapcsolatban. Áldásnak tartom, hogy vannak csodálatos emberek, akik hajlandók a béranyaságra vagy az örökbe adásra, amelyek hatalmas lehetőségek számomra. Nagyon hálás vagyok az összes lehetőségért, amit azok az emberek kapnak, akik nagyon szeretnének anyák lenni. Én is közéjük tartozom. Izgatottan várom, hogy milyen lesz ez az út, de számomra egy kicsit másképp fog kinézni. A végén úgysem ez számít, úgyis az én kisbabám lesz” – mesélte a színésznő, aki elmondta azt is az interjúban, hogy nem feltétlenül így képzelte el a gyerekvállalást.

Címlapkép:  Vivien Killilea/Getty Images

Forrásunk volt. 


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X