Főoldal > AKTUÁLIS > Havas Henrik súlyos betegségéről és balesetéről vallott

Havas Henrik súlyos betegségéről és balesetéről vallott

balesethavas henriksugárkezelés
0

Írta:

Egy nagy sebbel a fején jelent meg Bolgár György 10 kérdés 10 válasz című műsorában Havas Henrik. Amit azonban a seb keletkezéséről mesélt, az volt igazán megrázó. Ugyanis kiderült, a baleset olyan események láncolatának eredménye, amelyeknek kiindulópontjában egy súlyos betegség áll.

Havas Henrik Bolgár György 10 kérdés 10 válasz című műsorában mesélt súlyos betegségéről és balesetéről – írja a story.

„Nekem van egy saját műsorom, a Heti Havas. Koncz Gábor lesz a vendégem, tegnap volt a felvétel. Rákérdezett erre az ocsmány sebre. Nagyon röviden azt mondtam neki, hogy rákos beteg voltam, sugárkezelést kaptam, múlt pénteken volt a huszonnyolcadik, az utolsó.

Előre megmondták, hogy a következő két hét nagyon sz*r lesz, amikor a szervezet átáll a sugárzás után egy másik helyzetre.

Ez azt jelenti, hogy az emésztőrendszerrel mindenféle gondok vannak. Őszintén bevallottam, hogy szombaton nem reggeliztem, háromszor kellett alsónadrágot váltanom, meg úgy egyáltalán zuhanyoznom, mert közbejöttek kellemetlenségek.”

Ehhez az alaphelyzethez társultak további tényezők, amik a balesethez vezettek.

„Múlt héten volt a születésnapom, a hetvenhatodik, és Ági, az asszisztensem megajándékozott egy üveg Szatmári Szilvával. Mindenki tudja egyébként, hogy én napközben soha nem fogyasztok alkoholt, de vasárnap nem bírtam magammal, ittam két nagy kortyot. Megint pisilnem kellett, kimentem a kertbe, fújt a szél. Széllel szemben nem pisilünk… Sasszéztam, és fejjel beleestem egy bokorba.”


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X