Keresztes Ildikó hisz a vonzás törvényében, úgy véli, ennek köszönheti, hogy sikeres énekesnő, színésznő lett belőle.
Keresztes Ildikó a Meglepetés magazinban vallott arról, mit gondol a halálról és a vonzás törvényéről.
„De igazság szerint félős vagyok, rájöttem, hogy nem szeretném tudni a jövőmet, mert biztos, hogy a vonzás törvényének értelmében állandóan ezen pörögne az agyam, és magamhoz vonzanám azokat dolgokat is, amelyek negatívak. Ezért úgy vélem, jobb, ha a jövőm titokban marad, és amit a sors meg akar éltetni velem, azon úgysem tudok változtatni. De nem is akarok, mert biztos, hogy a fejlődésemhez szükség van rájuk.
Félek az ismeretlentől. Ezért szorongással tölt el, ha a túlvilágra gondolok. Ám ahogy telnek az évek, úgy készítem fel magamat módszeresen az elmúlás bekövetkeztére. Már nem rettegek úgy, mint korábban, és fel tudom dolgozni a szeretteimnek az elvesztését is.
Talán ez az oka annak, hogy többször gondolok a reinkarnációra, jó lenne, ha nem csak ez az egy életünk lenne. Ha újra lehetőséget kapnánk arra, hogy élhessünk, és ismét együtt legyünk azokkal, akiket szeretünk.”

