Nyilvánvaló tehát, hogy nem tudjuk függetleníteni magunkat a szép emberek ránk gyakorolt hatásától. Azonban az, hogy a vonzóság mennyire válik valaki előnyére, minden más tulajdonsághoz hasonlóan kiszámíthatatlan.
A szépség vonzóvá tesz
Nem vagyunk egyformák. Ez olyan evidencia, melynek egyik legnyilvánvalóbb példája a külső adottságainkban már az első pillanatban is felfedezhető különbség. Hiszen már a csecsemők is érzékelik a szépséget, és megkülönböztetett módon viszonyulnak a vonzó emberekhez. Pedig őket még senki nem tanította a szépségideál fogalmára. A szabályos arcvonások preferálása a kezdetektől fogva, ösztönösen bennünk van. A szabályosság ugyanis segíti a világban való eligazodásunkat, társas érintkezéseinket. Így nem kell külön energiát fordítanunk az egyedi vonások észben tartására: az arcot egy már meglévő, sztereotip kategóriába illesztve jelentős pluszmunkától kíméljük meg agyunkat.
Aki szép, az jó is?
Természetesen tudjuk, hogy a belső értékek számítanak igazán. Külső jegyeink mégis akaratlanul is befolyásolják a képességeinkről kialakított első benyomást. Gondoljunk csak vissza, amikor legutoljára a legelőnyösebb képet kerestük fényképes önéletrajzunkhoz, egy személyes állásinterjú lehetőségének reményében.
A megnyerő külső azonban nem csak az intellektuális képességeinkről alkotott benyomásokat befolyásolja pozitívan, de erkölcsi, morális megítélésünket is. A szép, az jó – nem csak az ókoriak gondolták így, de napjaink embere is hajlamos az attraktivitást a makulátlan lélekkel azonosítani.
Ezzel szemben a vonzó megjelenés a csábítás és a könnyűvérűség asszociációját is keltheti. Nem is beszélve a klasszikus féltékenységről. A világirodalom és a forgatókönyvek kedvelt szituációja a vonzó vetélytárs felbukkanása, aki mind a férfiak, mind a nők számára a partner elvesztésének fenyegetését hordozza. A féltékenység pedig sajnos még a legromantikusabb, legidillibb kapcsolatot is megmérgezheti.
Előny vagy hátrány?
Maria Agthe, német pszichológus közelmúltban végzett kutatásai mindkét szépséggel kapcsolatos attitűdre bizonyítékot szolgáltatnak. Az első kísérletet 2600 önkéntes diák bevonásával végezték, akiknek portréfotók alapján kellett az ösztöndíjat megítélniük. Végeredményben a kifejezetten vonzó tanulóknak csaknem a fele megkapta az ösztöndíjat, míg a „rút kiskacsák” közül csak 16 % részesült belőle. A fennmaradó rész pedig az átlagosan szépeknek jutott.
Egy másik kísérletben egy fiktív állásra keresték a leginkább megfelelő munkaerőt. A jelentkezők kvalitásait úgy állították össze, hogy mindegyik pályázó ugyanannyira alkalmas legyen a pozícióra, így a különbséget kizárólag a mellékelt fénykép, vagyis a külső tulajdonságuk jelentse. Azon kiválasztók körében, akik maguk is a feltűnően szép kategóriába tartoztak, nem volt mérvadó a pályázók vonzereje. A kevésbé szép főnökök és főnöknők számára azonban komoly szempont volt a külső megjelenés. Természetesen az ellenkező nem kiválasztásánál előnyben részesítették a vonzóbb jelölteket. Más volt azonban a helyzet, amikor saját nemükből kellett választani. Ebben az esetben ugyanis egyértelműen a szép jelöltek ellen hoztak döntést. Hiszen ki az, aki szívesen ülteti be az irodába az egóját és szociális státuszát veszélyeztető konkurenciát?
 |
 |
 |
 |
 |