Főoldal > EGÉSZSÉG > Farkasházi Réka – Szülés után is topformában

Farkasházi Réka – Szülés után is topformában

anyaságbabaFarkasházi Rékakismama
0

Írta: and

Réka visszafogott, természetességet sugárzó, az a típus, aki sosem harsány, nőiességével sosem kérkedik. Mint mondja, két gyerek után már nem játszhatja el a tinilányt, és az idő múlásával egyébként is változni, fejlődni kell. – Hét évig láthattunk minden este a képernyőn, mégis azt nyilatkoztad, frusztrál, hogy nem végezted el a színművészeti egyetemet. Ennyi idő sem […]

Réka visszafogott, természetességet sugárzó, az a típus, aki sosem harsány, nőiességével sosem kérkedik. Mint mondja, két gyerek után már nem játszhatja el a tinilányt, és az idő múlásával egyébként is változni, fejlődni kell.

– Hét évig láthattunk minden este a képernyőn, mégis azt nyilatkoztad, frusztrál, hogy nem végezted el a színművészeti egyetemet. Ennyi idő sem volt bizonyíték arra, hogy helyt állsz a pályán?

– Pillanatnyi bizonyítékok mindig vannak, de talán túlságosan sikerorientált vagyok. A sikertelen felvételim mély nyomot hagyott bennem. De szerencsére nincsen kisebbségi komplexusom a többiekkel szemben, mert olyan nagy színésznők mellett is megálltam a helyem, mint Almási Éva és Hűvösvölgyi Ildikó.

– Ezek szerint önigazolásként csinálod mindazt, amivel a színészet mellett még foglalkozol? Például a gyereklemezek?

– Sokszor mondják, ha egy színésznő nem tud mit kezdeni magával, kiad egy gyereklemezt. Nálam ez nem így történt. Édesapám a Szolnoki Művelődési Központ igazgatója, ezért az irodalom és a művészet bűvöletében nőttem fel. A sors fintora, hogy a színművészetire sikeresen felvételizők közül többeket ő készített fel. Azt azért hozzátenném, hogy velem nem ő foglalkozott. Ötéves voltam, amikor először színpadra álltam apával, ő gitározott, én pedig gyerekdalokat énekeltem. Amikor pedig Kukorelly Endre a kezembe nyomta a verseskötetét, már másnap hívtam, hogy én ebből szeretnék lemezt készíteni. Kortárs költők verseit zenésítjük meg, ami arra is jó, hogy a közönség megismerje ezeket a nagyszerű művészeket. Komoly terveim vannak ezen a téren. Folyamatosan koncertezünk, és úgy tervezzük, karácsonyra megjelenik az új lemez.

0022189_1.jpg ()

– Esetleg a receptkönyvednek is lesz folytatása?

– Sokan várják, de arra most nincs energiám. Pedig remek dolog volt, és hasznos időtöltésnek szántuk a barátnőmmel, Juga Veronikával, de ettől függetlenül nagyon komolyan is vettük.

– Mint ahogyan a tévézést is, hiszen egyre többet láthatunk műsorvezetőként. Ez ugye nem azt jelenti, hogy leszámolsz a színházzal?

– Egyáltalán nem! Most is próbálok, kettős szereposztásban. A színházban tekintettel vannak arra, hogy édesanya vagyok. Szerencsésnek tartom magam, hogy ilyen sok mindent kipróbálhattam, és nem feltétlenül kellett választanom, hiszen jól megférnek egymás mellett. Nem is tudnék dönteni, hiszen a tévézés, a film és a színház is közel áll hozzám. A tévézést évekkel ezelőtt kezdtem, sok műfajban kipróbáltam magam, vezettem reggeli adást, volt portré- és wellness-műsorom, és még showműsorban is részt vehettem. Jelenleg az ATV Jam Light című műsorának vezetésére kértek fel, ami különösen közel áll hozzám, hiszen minden olyan területet felölel – egészség, környezettudatosság, gyermeknevelés, életmód, művészet –, amelyek fontosak számomra. Jó dolog az is, hogy a témák összeállításánál kikérik a véleményemet.

– Kisebbik gyermeked, Rebeka még csak négy hónapos, máris teljes erőbedobással dolgozol. Az anyaság és karrier dilemmája hogyan érint téged?

– A munkám nem szólít el egész napra otthonról, sokszor két szoptatás között is meg tudok oldani egy-egy feladatot. Mint ahogyan korábban Beninél, most Rebekánál is megfogadtam, hogy a munka nem mehet a gyerek rovására, és csakis anyatejet kaphat. Persze ez kissé macerás, mert fejni kell, a hűtőnk pedig olyan, mint egy kisebb anyatejraktár, de ha dolgoznom kell, így tudom biztosítani neki a tápláló anyatejet. Nem érzem, hogy a korai munkavállalás miatt mentegetőznöm kellene, inkább úgy gondolom, büszkének kell lennem arra, hogy több szerepben is teljesíteni tudok. Nem mondom, hogy könnyű, de annál rosszabb szerintem nincs, amikor egy kreatív nő, aki megszokta, hogy dolgozik és alkot, nem tudja, hogyan tovább. Nem hiszem, hogy jó hatással lenne a babára egy otthonülő, de lelkileg nem túl kiegyensúlyozott anyuka. Jó érzés a kismamának, ha tudja, hogy visszavárják, és úgy teheti a dolgát, hogy mindeközben foglalkozhat az anyai teendőkkel is.

– A pároddal gyerekszerelem a tiétek, amelyben az is megadatott, hogy egy vargabetű után újra egymásra találjatok. Mi a titka a hosszú kapcsolatnak?

– Ne kérdezd, nem tudom! Talán majd 92 évesen elmondom, mi volt a titkunk, addig csak szeretném hinni, hogy jól csináljuk! Tizennégy éve vagyunk együtt, ez nagyon sok idő. És bár voltak buktatók, és előfordultak hibák mindkettőnk részéről, a kapcsolatunk még mindig képes építkezni. Gyerekszerelmesekből váltunk felnőtt szerelmesekké, és ezért mindkettőnknek meg kellett dolgoznia. Nemcsak élni kell egymás mellett, hanem részt kell venni egymás életében. A férjem a Magvető Kiadó főszerkesztője, karrierje csúcsán van, sokat dolgozik, rengeteget olvas, könyvbemutatókra jár. Nekem ezt tolerálnom kell, csakúgy, mint ahogyan neki az esti vagy a hétvégi munkáimat.

– Ezek szerint a gyereknevelés sem csak rád hárul?

– Mindketten kivesszük belőle a részünket. Sokat foglalkozunk a gyerekeinkkel, időnként mégis túlaggódom magam. Ha van egy nap, amikor csak úgy elvagyunk otthon, és Beni csak tévézik vagy a számítógép mellett ül, lelkiismeret-furdalásom van, mert úgy érzem, nem foglalkozom vele. Ilyenkor a férjem mindig azt mondja, ne gondoljak ilyen butaságokat, hiszen Beni csak jövőre megy iskolába, de már most olvas, összead, kivon.

– Azt nyilatkoztad, hogy Rebekáért meg kellett dolgoznotok.

– Mindig is nagyon szerettem volna babát, sokkal hamarabb, mint ahogy Beni jött, de őt csak akkor akartuk, ha a férjemnek lesz állása. Így is lett: alighogy elhelyezkedett, állapotos lettem. Rebekára sokáig kellett várnunk. Érdekes egyébként, hogy Beni nagyon szeretett volna már egy kistestvért, el is nevezte Rebekának. Nem hiszek különösebben az ezoterikus dolgokban, de félelmetes volt, hogy Beni pontosan tudta, hogy kishúga lesz, sőt, le is írta, milyen lesz majd. Egyik reggel, miután felkeltünk, csak annyit mondott: „Ajaj, anya, Rebeka már ott van a hasadban!” Pár napra rá kiderült, hogy terhes vagyok…

A témáról bővebben a Wellness magazin novemberi számában olvashatsz!

 

 


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X