Főoldal > EGÉSZSÉG > Kevesebb zsíros étel, nyugodtabb gyerek?

Kevesebb zsíros étel, nyugodtabb gyerek?

0

Írta: and

Böjtölj és méregteleníts okosan és hatékonyan! A magas zsírtartalmú étrend lehet az

Böjtölj és méregteleníts okosan és hatékonyan!

A magas zsírtartalmú étrend lehet az egyik oka a gyermekek körében terjedő hiperaktivitásnak és a tanulási nehézségeknek – állítja egy friss kutatás. 

Az amerikai Illinois Egyetem kutatói egereken végzett vizsgálatuk során jutottak erre az eredményre. Kiderült, hogy azok az egerek, melyeknek étrendjében a kalória 60 százaléka zsírból tevődött össze, egészen másképp viselkedtek, mint azok, akiknél ugyanez az arány csupán 10 százalék volt. A szakemberek szerint a viselkedésbeli változás oka az, hogy a túl nagy mennyiségű zsír megváltoztatja annak módját, ahogy a szervezet a dopamint – azt a hormont, mely a hangulatunkért felelős – feldolgozza. Mint azt Gregory Freund, az Egyetem Táplálkozástudományi Tanszékének professzora beszámolójában kiemelte, hogy a sok zsír hatására az egerek nyugtalanná váltak és ráadásul tanulási nehézségeik is adódtak. Azonban miután a kísérleti egereknek beadták azt a gyógyszert, amit hiperaktív, figyelemzavaros gyerekeknek is fel szoktak írni, eltűntek a problémáik ugyanúgy, ahogy az alacsony zsírtartalmú étrendre való visszaállást követően is.

Étrendi tényezők

Az „egészséges” étrend hasznosságát a közelmúltban már egy ausztrál tanulmány is hangsúlyozta. A követéses felmérés során a tudósok táplálkozásuk összetevői alapján „egészséges” és „Western” típusú étkezési szokások szerint csoportosították a résztvevőket. Kiderült, hogy a „Western” étrend táplálékai kerülendők, míg az „egészséges” ételek ajánlottak a figyelemzavaros hiperaktivitásban küszködő gyermekek számára. A hiperaktivitás csökkentésére egyéb módszereket is teszteltek már a kutatók, melyek beválhatnak:

1. Egyes vitaminok bevitele

Egyes kiegészítők, így az omega-3 és 6 zsírsav pótlásának jótékony hatásait már korábban igazolták tanulmányok. Azt találták ugyanis még a három, majd hat hónappal későbbi vizsgálatok során is, hogy egyes tanulási tesztek kitöltése jelentősen javult az omega-3 és 6 zsírsavpótlásnak köszönhetően, még azokban az esetekbe is, amikor meg kellett tartani a gyógyszeres kezelést.

zsiros2.jpg ()Bár az óriási adagú vitamin, ásványi anyag és nagy tápértékű anyagok eredményességének teljes bizonyítása hiányzik, ám egyes felmérések kimutatták ezek jótékony hatását a tanulási nehézségekkel küszködők körében is.

Ismert a vashiány és néhány neurológiai betegség társulása is. Tanulmányok már azt is igazolták, hogy bizonyos esetekben a vaspótlás is eredményes lehet. Ugyanakkor szintén kimutatták, hogy a cinkhiányos vidékeken, a figyelemhiányos gyermekeknek adott cinkpótlás jelentős javulást eredményezett. És bár egy újabb amerikai vizsgálat szerint ez a figyelemzavarra vonatkozik és a hiperaktivitásra nem, de ez utóbbiak stimuláns gyógyszer adagját is csökkenteni lehetett egyharmaddal a cinkpótlás mellett.

2. Adalékanyag- és szalicilátmentes diéta

Vannak olyan hiperaktívnak mondott gyerekek, akiknél a festékanyagok, tartósítószerek jelentős állapotromlást okoznak. Ezért a táplálékantigénekre és – allergénekre érzékeny, tanulási zavarral küzdő gyermekeknél ajánlatos kiszűrni, mely mesterséges színezőanyagokra és tartósítószerekre érzékeny a gyerek, ami persze hatalmas türelmet, állhatatosságot kíván a szülőtől, a gyakori ellenőrzés mellett.

3. Hipoallergén diéta

Lényege, hogy a legismertebb táplálékantigének vagy – allergének kiszűrését írja elő, amivel szintén jelentős javulást lehet elérni több vizsgálat szerint is, annak ellenére, hogy ez a diéta meglehetősen igénybe veszi mind a beteget, mind a szülőket és orvosokat.

4. Táplálékintolerancia

Ezen eljárás során kiszűrik azt a tünetegyüttest, melyet bizonyos étel, vagy annak összetevője vált ki.

5. A szénhidrát-anyagcsere szerepéről

Felmérések szerint egyes hiperaktív gyermekeknél a cukor, illetve az aszpartám negatív hatással lehet a magatartásra és az összpontosításra. Sőt, a szülők általános tapasztalata is az, hogy a hiperaktivitásos figyelemzavar tünetei és a gyermekek cukorellátottsága között összefüggés van, bár ennek igazolása további vizsgálatokat feltételez.

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X