Segítség! A pasimnak nincs ideje rám!

A harminckét éves Emese már évek óta kereste azt a kapcsolatot, amelyben végre rátalálhat a boldogságra, mígnem a sors összehozta Tamással. Történetük mesésen indult, ám a férfiról hamar kiderült, hogy a munkájának él. Alig jutott idő közös programokra, nyaralásra, a munkahelyi kötelezettségek miatt találkozásaik csupán heti egy-két estére korlátozódtak. Mivel ezek az együttlétek önfeledtek voltak, Emese hónapokon át alkalmazkodott a helyzethez, és igyekezett örömét lelni a rövid találkákban. Persze eközben többször kérte Tamást, hogy fordítson több időt kettejükre, de semmi nem változott. Emese egy év után úgy érezte, hiábavalóak az erőfeszítései, és bár szereti a fiút, magányosabb, mint azokban az években, amikor társ nélkül élt. Az erős érzelmeket egyre inkább felülírták a józan gondolatok, és tudta, ha ez így folytatódik tovább, állandósul a társas magány. És bár továbbra is úgy érezte, hogy ők ketten tökéletes párt alkothatnának, harmonikusnak induló kapcsolatukat felőrölte az idő hiánya.

Párkapcsolat = társasjáték

„Főleg azokat a párokat fenyegeti az időhiány miatti eltávolodás, akik folyamatosan készenlétben állnak, és mindent alárendelnek a munkájuknak. Hiába a hatalmas szerelem, kötelezettségeikből semmit sem adnak alább. A mókuskerékben keveseknek sikerül ráébredniük arra, hogy az életben mi számít igazán” – mondja Tari Annamária pszichoterapeuta, majd hozzáteszi, hogy mindenkinek arra van ideje, amire akarja. A szakember szerint nagyon sokan ott követik el a hibát, hogy úgy vélik, egy párkapcsolat működik magától is. Súlyos tévedés ezt gondolni, hiszen kellő energia- és időráfordítás nélkül ez nem megy. A párkapcsolat egy társasjáték, és ahhoz, hogy jól működjön, elengedhetetlen a kölcsönösség. Ha csak az egyik fél „dolgozik” érte, egy idő után azt érezheti, ez bizony csak neki fontos. Ez belső feszültséghez, majd frusztrációhoz vezet, végül pedig konfliktusokat generál.

Spirálba kerülve

Két ember viszonyában meghatározó az első néhány hónap. Ekkor hozzák meg – gyakran kimondatlanul – azokat a játékszabályokat, amelyeket később már nagyon nehéz felülírni.
„Ezért fontos, hogy már a kapcsolat kezdetén igyekezzünk olyan viszonyokat kialakítani, amelyek számunkra kedvezőek, utólag ugyanis már nagyon nehéz lesz változtatni – magyarázza szakértőnk. – Ha valaki a kapcsolat elején mosolyogva asszisztál ahhoz, hogy párja, a munkahelyi teendőkre hivatkozva, napokig nem hívja fel, később se számítson többre. Ilyen esetben nem csoda, ha az elhanyagolt kedves előbb-utóbb úgy érzi, hogy nem fontos a partnere számára. Ebből aztán egyenesen következik a keserűség, majd a bizonytalanság, ami szép lassan megöli a kapcsolatot. Persze a másik oldalon sem könnyű: aki agyonhajszolja magát, és esténként csak csendre és bambulásra vágyik, a szerelmével töltött órákban is úgy érzi, teljesítenie kell. Ilyenkor a párjához hasonlóan ő is spirálba kerül, és ő is azt tapasztalja, hogy kedvese nem érti meg. Éppen ezért az a legjobb megoldás, hogy még a kapcsolat elején tisztázzuk egymással, mire számítunk a másiktól. Mindezt legegyszerűbb nyílt, egyenes beszéddel a másik tudtára adni, mert ha a feszültségeket magunkba fojtva elérkezünk a „nem bírom tovább” állapotába, már majdnem biztos, hogy késő.”

Minőség vagy mennyiség?

Mint ahogyan a szobanövényünknek is megvan a saját életritmusa, vagyis a meghatározott rendje, hogy mikor és mennyi öntözést, törődést igényel, a párkapcsolatok esetében is meghatározható az a minimális együtt töltött idő, amire szükség van a viszony fenntartásához. A szakemberek szerint hetente 20-25 közösen megélt óra az a mennyiség, amiben a kapcsolatnak lehet tere és esélye a fejlődésre. Az idő hiánya persze kompenzálható, például azzal, ha az együtt töltött órák tartalmasan, harmonikusan telnek, de az egyre fogyatkozó időben ezt nehéz megvalósítani. Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni a másik fél igényeit sem. Hiába vágyunk arra, hogy pörgős partin töltsük együtt az estét szerelmünkkel, ha ő hullafáradt, és szívesebben bújna össze a tévé előtt. Ha a pár tagjai képesek összehangolni az igényeiket, és tiszteletben tudják tartani azt, hogy mindenkinek kell egy kis idő a hazatérés után, amikor kifújhatja magát, akkor az együtt töltött órák minősége is javulni fog.

Mint a rétestészta…

Tari Annamária szerint fontos ugyan a kompromisszumkészség, ám a túlzásba vitt tolerancia nem mindig célravezető. Nem árt magunkban határokat szabni, hogy mit, meddig és milyen áron fogadunk el. Tisztáznunk kell, mit várunk el a kedvesünktől, miben és mennyire intenzíven igényeljük érzelmi támogatását, jelenlétét. Ugyanakkor azt is mérlegelnünk kell, hol húzódik a toleranciaküszöbünk, mit tudunk még „elviselni” a kapcsolat megmentése érdekében. Azt is át kell gondolni, hogy a különböző területeken mennyire harmonikus a viszonyunk, és mi az, amit veszítenénk, ha az együtt töltött idő rövidsége miatt megszakítanánk a kapcsolatot.
„Ha valakinek nincs ideje a másikra, a kapcsolatukra, akkor valószínűleg más probléma is van a háttérben. Ha azonban mindkét fél hajlandó arra, hogy az idejüket egymáshoz hangolják, sokat tehetnek a harmónia elérése érdekében. Rendre ott kezdődnek a gondok, amikor a kapcsolat rétestésztaként elkezd nyúlni, és már egyik fél sem tudja, igazából hányadán áll a másikkal. Éppen ezért azt sem árt tisztázni, hogy az időhiány átmeneti jellegű-e, vagy várhatóan állandósuló probléma. Ezeknek a dolgoknak a végiggondolása segíthet annak mérlegelésében, hogy megéri-e maradni a kapcsolatban, vagy megérett az idő a továbbállásra.”

A cikk teljes terjedelmében a Wellness magazin decemberi számában olvasható!

Tudtad?
Gondoltad volna, hogy az emberi konfliktusok 95 százaléka megoldható? Ha fontosak vagytok egymásnak, beszéljétek meg a problémáitokat, és tegyétek egyértelművé a másik számára azt is, mi lehet a megoldás. A hiszti viszont nem old meg semmit. Szakemberek szerint megjósolható, hogy a problémák mélyülésével a nő egyre agresszívebb, míg a férfi egyre passzívabb lesz, így nehezítve a megoldáskeresést.

Képek forrása: Profimédia