Főoldal > AKTUÁLIS > Tóth Gabi pocakja szépen gömbölyödik

Tóth Gabi pocakja szépen gömbölyödik

állapotosterhes pocaktóth gabi
0

Írta:

Tóth Gabi csodaszép kismama!

Tóth Gabi és párja, április végén jelentették be, hogy gyermeket várnak. Az énekesnő igazi csodaként éli meg a babavárást, hiszen úgy tudta, orvosilag nem lehetséges, hogy babája születhessen.

“Az elmúlt 15 évben abban a hitben éltem, hogy velem ez az Isteni csoda nem történhet meg, hiszen az orvosok nem kecsegtettek sok jóval, most mégis győzött a szeretet, kegyelmet kaptunk, imáimat meghallgatták” – írta a fotóhoz Tóth Gabi.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Nem is tudom, hol kezdjem… Talán ott, hogy mostanában nem éreztem magam jól, mégis egy megmagyarázhatatlan nyugalom árasztotta el a lelkem, az a fajta nyugalom, amit egy nő csak akkor érez, amikor egy kicsi lélek kezd el fejlődni benne. Pár nappal azután, hogy Gábor eljegyzett, kiderült, hogy a rosszulléteket a várandósság okozza, így az émelygésből hatalmas boldogság lett. Az elmúlt 15 évben abban a hitben éltem, hogy velem ez az Isteni csoda nem történhet meg, hiszen az orvosok nem kecsegtettek sok jóval, most mégis győzött a szeretet, kegyelmet kaptunk, imáimat meghallgatták. Még nagyon kicsi a pocakomban a gyermekem, nagyon nehéz így beszélni erről, de úgy éreztem, meg kell előzzek minden rosszindulatot, pletykát, szóbeszédet, sajtómegjelenést. Szerettem volna, ha tőlem tudjátok meg, hogy egy picike élet cseperedik a szívem alatt. ♥️ Most nyugalomra van szükségem. Vigyáznom kell magamra és a kicsire. Szülők leszünk. Feladtam a reményt, hogy ez valaha megtörténik, de új szerepre hívott minket a sors, amiért végtelenül hálásak vagyunk és amit nagyon meg kell becsülnünk, mert tényleg csoda, hogy lehetőséget kaptunk rá. Éppen ezért most egy darabig nem tudok színpadra lépni. Fokozottan figyelnem kell, pihenni sokat és nyugalomban élni. Megkérem a megrendelők megértését, hogy nekünk ez most a legfontosabb és ígérem, hogy a jövőben csodaszép koncertekkel térek vissza azokra a helyekre, ahova most nem tudok elmenni. Kérem a közönséget arra, hogy próbáljon meg szeretettel gondolni ránk. Most nem fér bele az életünkbe a rossz, csak a szívből jövő jó, a drukk, hogy maradjon velünk ez a kis élet. Boldogok vagyunk, hogy megoszthattuk veletek az örömünket és ti szeretettel álltok majd hozzánk… Köszönjük♥️

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés, Ápr 28., 2019, időpont: 12:41 (PDT időzóna szerint)

Nem csoda, hogy az újdonsült kismama és menyasszony csak úgy ragyog, pocakja pedig szépen gömbölyödik, ami legfrissebb fotóján jól látható:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Falus Kriszta fotói rólam ️ azaz rólunk 🙈🤰🏼☝🏻❤️ @faluskriszta #szimpatika @szimpatika_hu Smink @mattioner Haj @katasari76

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés, Jún 1., 2019, időpont: 10:37 (PDT időzóna szerint)

(címlap fotó: Tóth Gabi/Instagram)


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X