Jó hangulatban telt a beszélgetés, ami a TV2 Mokka stúdiójában hangzott el Ábrahám Edit és Trokán Péter között.
Ábrahám Edit és Trokán Péter is ugyanarra a napra voltak behívva a Mokkába, és bár külön-külön beszélgettek volna velük, ők ragaszkodtak hozzá, hogy együtt adjanak interjút. A műsor házigazdája, Pachmann Péter azzal is kezdte a beszélgetést, nagyon örül, hogy együtt ültek be, de hogy mondják el, miért ragaszkodtak ehhez.
„Kinek az ötlete volt, hogy együtt gyertek be?” – hangzott a kérdés, amire Trokán Péter azt felelte, végre ország világ elé tárhatják, hogy együtt vannak. Erre ő és Ábrahám Edit is nagy nevetésben törtek ki, majd a színésznő folytatta. „Péter azt akarta, hogy mondjuk azt, hogy mi együtt élünk… Hát nem!” – tette hozzá nevetgélve. A 79 éves művésznek erre is megvolt a válasza, azaz; ’Na jó, ami késik, az nem múlik…’
Mint azt Péter mesélte, nem találkoztak Edittel már két és fél éve, de amúgy kimondottan jóban vannak, a kapcsolatuk pedig évtizedekkel korábbra nyúlik vissza. Edig férje és Trokén Péter ugyanis nagyon jó barátok voltak, de Ábrahám Edit férjének halála után Edit és Trokán Péter jóban maradtak egymással – írja a story.
Kiemelt kép: Schumy Csaba, Birton Szabolcs/fotocentral.hu

