Stohl András először beszélt válsáról, érezhetően csalódott.
Stohl András először jelent meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy kiderült, válik, és hogy ő lesz A Nagy Ő című műsor idei főszereplője.
„Jól vagyok. Az élet ilyen. Hoz nehézségeket, túl kell lenni rajta!” – mondta. Szavaiból és tekintetéből azonban jól kivehető volt, hogy csalódott. Ugyanakkor látszik, hogy igyekszik erős maradni, és élni tovább az életét – írja a story.
Megkérdezte a story munkatársa, hogy azzal, elvállalta a Sztárban Sztár All Stars zsűrifeladatát, miközben mindjárt kezdődik A Nagy Ő többhetes forgatása, ami mellett színházi szerepei is vannak, nem menekülés a csalódás elől?
„Nem vagyok munkaterápián. Ugyanannyit dolgozom, amennyit dolgoztam eddig is, úgyhogy ebből a szempontból nincsen semmi változás. Én nagyon szeretem az All Starst, tavaly is zsűriztem benne, az is egy nagyon nagy élmény volt. Azt gondolom, hogy most még erősebb a mezőny. Nyilván itt mindenki nagyon kemény, mindenki nagyon-nagyon jól énekel, vagy nagyon vicces, tehát az sem véletlen, hogy miként vannak összeválogatva az emberek. Nagyon színvonalas műsor lesz. Nagyon fel kell kötni a gatyáját annak, aki végig akar menni” – mondta.

