Főoldal > AKTUÁLIS > Így marad szupercsinos a háromgyerekes sorozatsztár!

Így marad szupercsinos a háromgyerekes sorozatsztár!

diétagyereksztárterhesség
0

Írta: and

Ki mondta, hogy egy kisgyerekes anyuka nem lehet csinos és fitt? Angie Harmon az egyik legjobb példa arra, hogy az álomalak akár több baba után is elérhető, illetve megtartható, hiszen a 39 éves színésznő három gyerkőc – egy 8 éves, egy 6 éves és egy 2 éves kislány – után is mesés formában van. Pedig […]

Ki mondta, hogy egy kisgyerekes anyuka nem lehet csinos és fitt? Angie Harmon az egyik legjobb példa arra, hogy az álomalak akár több baba után is elérhető, illetve megtartható, hiszen a 39 éves színésznő három gyerkőc – egy 8 éves, egy 6 éves és egy 2 éves kislány – után is mesés formában van.

Pedig a Született detektívek, a Született nyomozók, az Esküdt ellenségek, a Különleges ügyosztály és a Baywatch Nights című sorozatok sztárja interjúi során azt állította, hogy dolgozó anyukaként túl elfoglalt. Így nem igazán ér rá edzőterembe járni, tehát más alternatívákat kellett találnia mozgásigénye kielégítésére.

Mióta megszülettek a gyerekei, a színésznő legszívesebben a családjával szervez aktív időtöltést, így a mozgás nem megy az együtt töltött idő rovására. „Próbálok a hétvégékre olyan sportos programokat beiktatni, amelyekbe a férjemet, Jasont és a gyerekeinket is remekül bevonhatom” – nyilatkozta korábban a csinos sorozatsztár.

Majd hozzátette: a családi sportolás keretein belül általában kerékpároznak, úsznak, túráznak, vagy ha nincs kedvük, esetleg idejük kimozdulni, a kertjükben álló trambulinon kezdenek ugrálni. Ez utóbbi nemcsak remek szórakozás, hanem szuper kardio edzés is!

Angie emellett megtanulta a gyerekek körül végzett teendőkkel is helyettesíteni az edzőtermi gyakorlatokat. „Futópad helyett a lányok után szaladgálok, és nem súlyzókkal járkálok fel-alá, inkább felkapom az egyik csemetémet” – nyilatkozta korábban a színésznő, aki harmadik kislánya születése után sem kezdett szigorú fogyókúrába. Elmondása szerint a húsféléket kívánta leginkább, és a szoptatásnak köszönhetően a kilók szinte maguktól leolvadtak róla. 

Angie számára nagyon fontos az egészséges és kiegyensúlyozott étkezés, aminek szeretetét kislányainak is át szeretné adni. Ezért ha csak teheti, ő főz, amivel egyrészt biztos lehet abban, hogy nem kerül például felesleges cukor az ételükbe, másrészt pedig arra is oda tud figyelni, hogy mindenkinek a megfelelő mennyiségű étel kerüljön a tányérjára.

És bár az egészséges életmód nagyon fontos számára, a vékony alkatú sorozatsztár nem hisz abban, hogy bármitől is el kellene tiltania a gyerekeit. Nincs náluk tiltólistán a fehér cukor sem, így a lányok olykor kaphatnak egy-egy szelet süteményt is.

A dallasi születésű színésznő egy korábbi interjúban igyekezett eloszlatni azokat a tévhiteket is, melyek szerint az Egyesült Államok déli részének ételei túl zsírosak és nehezek. „Nálunk az étel ízesítése a legfontosabb, nem pedig a zsír vagy az olaj. Ha pedig a táplálékunk jól van ízesítve, nem kellenek hatalmas adagok, hogy jóllakottnak érezzük magunkat” – mondta.

Angie szépségtrükkje:

Jennifer Anistonhoz hasonlóan ő is a Smartwater márkájú, vitaminokkal és értékes ásványi anyagokkal dúsított vizet szürcsöli nap mint nap. Ez a sorozatsztár elmondása szerint nemcsak napi vízfogyasztását biztosítja, hanem bőrének szépségét is.

Fotó: Profimedia – Red Dot

Saliris Resort****superior – Ahol Ég és Föld összeér…

Villámgyors fogyás tablettákkal

(T)egyél a menstruáció előtti panaszok ellen!


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X