Főoldal > AKTUÁLIS > A körmükkel üzennek a sportolónők a világnak!

A körmükkel üzennek a sportolónők a világnak!

körömolimpia
0

Írta:

A versenyek alatt a világ minden táján látják őket, hiszen a kamera minden részletet rögzít. &

A versenyek alatt a világ minden táján látják őket, hiszen a kamera minden részletet rögzít. Így van ez a körmökkel is. 2012 a körmök éve. A sportolónők felismerték a körmük díszítésében rejlő erőt és körmeik színével, díszítésével, igényességével, játékosságával ma már hazafiasságukat fejezik ki, és azt üzenik a világnak: büszkék a hazájukra és elkötelezetten küzdenek a győzelemért.

Londonban az újkori olimpiák történetében harmadik alkalommal került sor az olimpia megrendezésére. Először 1908-ban, majd 40 évvel később 1948-ban gyűltek össze a világ legjobbjai, hogy megküzdjenek az olimpiai aranyért. Az évek múlásával egyre több országból egyre több sportoló, és köztük egyre több női versenyző érkezett a megmérettetésre. Míg az első londoni olimpián a 2035 sportolóból csupán 36, a másodikon már 385 hölgyversenyző volt. Mára pedig a 10 049 olimpikon közel ötven százaléka nő.

korom1.jpg ()

A galéria megtekintéséhez kattints a képre!

,,A hölgyek térnyerése a sportban is egyre növekvő tendenciát mutat. De egy nő minden helyzetben nő marad. Ahhoz, hogy a körmök ne törjenek le és ne okozzanak kényelmetlenséget fontos, hogy odafigyeljünk, milyen sportághoz, milyen körmöt viselünk. Az úszónők bátran hordhatnak hosszabb körmöt, míg a vívó, tornász, röplabdás és cselgáncsos lányoknak inkább a Lacgel, lakkzselé az előnyös megoldás, hiszen az tartós, és nem töredezik le. Ha pedig a sima lakkozás mellett döntenek, akkor a tartós hatás érdekében mindenképpen érdemes köröm előkészítő lakkot használni, majd gumis alaplakkot (alapozó lakkot), amitől jobban tapad a körömlakk. Mindenképpen javasoljuk az UV szűrős gyors száradást biztosító fedőlakkot, ami a tökéletes hatást biztosítja” – nyilatkozta Székely Imola, körömmester.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X