Főoldal > AKTUÁLIS > Négy gyerek után is bátran visel átlátszót a híres modell

Négy gyerek után is bátran visel átlátszót a híres modell

alakátlátszódiétaruha
0

Írta: and

A legtöbb kisgyermekes anyukát kétségek gyötrik az alakját illetően, vagy legalább néha

A legtöbb kisgyermekes anyukát kétségek gyötrik az alakját illetően, vagy legalább néha elbizonytalanodik, hogy kedvenc ruhái még jól állnak-e rajta. Ez a sztárok körében is jellemző olykor, de nem Heidi Klumra!

A modell négy kisgyermek mamája, mégsem mutat semmiféle bizonytalanságot a vonalait illetően. Sőt, legutóbb egy New York-i séta során átlátszó topot vett fel, amin – ahogy az lenni szokott – át is ütött fekete melltartója.

A 39 éves német szupermodellt szemmel láthatóan nem zavarta, sőt, talán nem is érdekelte a dolog, hiszen csak négy gyermekére, Lenire, Loura, Henry-re és Johanra figyelt, arcán a büszke mamikra jellemző mosollyal. 

Heidi egyébként korábban is kiemelte, mennyire szereti az anyaszerepet, sőt, csinos alakját részben gyerekeinek is köszönheti. Hiszen aki annyit szaladgál négy csöppség, egy csomó munka, és egy (leendő ex-) férj, Seal között, arra bizony nem tudnak lerakódni a kilók.

heidi2.jpg ()

A galéria megtekintéséhez kattints a képre!

Sokan mégis felháborodtak, amikor Heidi a legkisebb gyermeke, Lou születése után mindössze 6 héttel már kifutóra lépett. A modell szerint viszont nem volt ebben semmi botrányos, hiszen csak annyi történt, hogy nála egy kicsit gyorsabban ment végbe az a súlyvesztés, ami minden kismamánál bekövetkezik.

Ennek oka a már említett rengeteg elfoglaltság és a gyerekek utáni rohangálás mellett még az volt, hogy a sztáranyuka legkisebb gyermekét is szoptatta. „A szoptatás is segíti a súlycsökkenést, de erre soha nem tekintettem úgy, mint egyfajta fogyókúrára, ugyanis nem nekem segít elsősorban, hanem a kisbabámnak” – tette hozzá még 2010-ben.

Majd azt is elárulta, hogy a szülés után két hétig semmit sem sportolt. Ezután kezdett egyre hosszabb sétákat tenni legkisebb csemetéjével Los Angelesben. Majd egy szép napon, amikor úgy érezte, készen áll, felhívta személyi edzőjét, Andrea Orbecket, és együtt elkezdtek lassan, fokozatosan újra edzeni.

„Súlyzós és medicinlabdás gyakorlatokat is végeztünk, hetente néhány alkalommal. De bevallom, én sokkal jobban élveztem a kis Lou-val tett sétákat, ami testileg-lelkileg még jobban összehozott a kislányommal” – árulta el Heidi.

A szupermodell egyébként rendszeresen edz egy másik sztáredzővel, David Kirsch-sel, akinek tanácsai alapján kardió- és súlyzós gyakorlatokból álló tréninget iktat be, hetente néhányszor. Heidi elmondása szerint gyorsan felszed pár kilót a hasára és a combjaira, ezért ezekre a területekre külön odafigyelnek edzőjével.

Ami pedig az étkezést illeti, a szupermodell nem szívesen fogyaszt olyan ételeket, amelyek dobozból vagy zacskóból kerülnek elé. Ezek helyett a friss hozzávalókból készített falatokat választja szívesebben, sőt, az utóbbi években ő maga is megtanult gyorsan az asztalra varázsolni néhány könnyű ételt, amit a gyermekei is hamar megszerettek.

Heidi szerint önfegyelmének is nagy szerepe van abban, hogy motivált tud maradni vonalai megőrzésében. De azért ő sem tud ellenállni néhány finomságnak: mint arról a WellnessCafe korábban beszámolt, a modell kedvenc nasijai közé tartozik többek közt a Brie sajt, a nyers mandula, a méz és a görög joghurt is.

Fotó: Profimedia – Red Dot

Csináld végig heti 3x Heidi egész testet átmozgató, erősítő programját!


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X