Főoldal > AKTUÁLIS > Exkluzív interjú Tatár Csillával: „Mottóm: a harmónia”

Exkluzív interjú Tatár Csillával: „Mottóm: a harmónia”

diétainterjúsztár
0

Írta: and

Nem zavarja a korán kelés, ráadásul így az egész délutánja szabad, amikor szívesen v&

Nem zavarja a korán kelés, ráadásul így az egész délutánja szabad, amikor szívesen vásárolgat a piacon, főzőcskézik, sportol vagy a barátaival találkozgat.  

Interjúnk kicsit rendhagyóra sikerült, hiszen nem egy kávézóban beszélgettünk, hanem a fotózás közben. Így viszont több oldaláról is megismerhettem Csillát, és talán sokkal több kérdésre kaphattam választ, mint ami a fejemben volt. Alighogy elkészült a smink és a frizura, illetve belebújt első szettjébe a műsorvezető, a fényképezőgépek mellett a kamerák is előkerültek. Hiszen tévés sztár fotózása esetén elengedhetetlen egy mini forgatás is. Ennek kapcsán rögtön a munkáról kezdtem faggatni.

Tényleg igaz, hogy szinte a Barbi babákat cserélted mikrofonra?

Tizenhárom éves voltam, amikor először verseket elemeztem a Duna Televízióban, és épp nagykorú lettem, amikor az Aktívhoz kerültem. Mára már pedig több mint 15 műsort tudhatok a hátam mögött, riporterként, szerkesztőként és most már műsorvezetőként. Mindig is fontos volt számomra, hogy végigjárjam a szakmai ranglétrát, soha nem derogált semmilyen feladat, mindenből tanultam. Egyébként sokáig nem mondtam el, hogy műsorvezető szeretnék lenni, mert nem akartam hátránnyal indulni. Volt egy olyan érzésem, hogyha ezzel nyitok a TV2-nél, akkor azonnal elküldenek, hiszen nem látták volna bennem a szakmai alázatot. Így viszont volt lehetőségem megtanulni a műsorkészítés minden apró folyamatát. A szakmai felkészültség számomra nagyon fontos. Jó, hogy nem kell magam csak „biodíszletnek” éreznem. Így lassan a műsorvezetői feladat is megérett. Először csak helyettesítettem, de egy idő után bevallom, zavart, hogy csak beugróként számítanak rám. De ma már tudom, ezek az évek segítettek ahhoz, hogy minden munkafolyamatot pontosan megismerjek, átlássak, és egy adódó probléma esetén ennek köszönhetően gyorsan megtaláljam a megoldáshoz vezető utat. Amikor rám bízták a Megamánia vezetését megnyugodtam. Hatalmas sikerélményt adott, kívül-belül megújultam, minden kételyem eltűnt, így ma már a Mokkában egy teljesen másik Tatár Csillát láttok.

csilla2.jpg ()Pár évvel ezelőtt is szerepeltél már a Wellness címlapján, és a fényképeket nézegetve feltűnik a hatalmas változás. Sokkal sugárzóbb lettél és határozottabbnak tűnsz.

Furcsa is most újra látni ezeket a képeket és szembesülni vele, akkoriban mennyire szorongtam. Pedig régen sokkal többet foglalkoztam magammal, mint most. Állandóan koplaltam és eszeveszetten sportoltam, hogy olyan legyek, mint a tinilapokban a modellek. Ha már csak egy pár kilóval többet mutatott a mérleg, mint amit szerettem volna, rögtön kétségbe estem és halálra gyötörtem magam, hogy leadjam a felesleget.

De gondolom, most sem csokoládén élsz, amit köztudottan imádsz. 

Persze, hogy nem. De nem vonok meg magamtól mindent jót. Mértékkel és tudatosan táplálkozok. Este már nem ülök le például egy tál pestós tészta mellé, és pizzát sem eszem lefekvés előtt. Csak olyan alapanyagokat vásárolok, aminek ismerem az összetételét. Amin hatalmas lista szerepel számomra ismeretlen, esetleg kémiai eredetű anyagokkal, le sem veszem a polcról. Nem régen forgattunk egy piacon, ami annyira megtetszett, hogy azóta is oda járok vásárolni. Már tudom, melyik árustól, mit érdemes vásárolni, és egyre jobban szeretek kísérletezni a konyhában. 

Ezek szerint főzni is szoktál.

Imádok vacsorát készíteni a férjemnek, mert jó látni, mennyire örül neki. Bár 24 évesen mentem férjhez, komolyabb ételeket csak két éve kezdtem el sütni-főzni. Anyukám és nagymamám is remek szakács, így volt honnan ellesnem a fortélyokat. Ma már elhivatottan átszoktatok mindenkit az egészséges étkezésre. Sőt az öcsémet a cigarettáról is leszoktattam. Mindemellett nálam az egészséges életmódhoz a takarékos energia- és vízfogyasztás is hozzátartozik, és lehetőség szerint a hulladékot is szelektíven gyűjtöm.

De ne hagyjuk ki a felsorolásból a sportot sem.

Nem is tudnám, hiszen gyerekkorom óta az életem része. Számomra ez egy rutin. Anyukám szertornász volt, apa pedig evezett. Én gyerekként balettoztam és úsztam. Most heti 3-4 alkalommal futok, ez teljesen kikapcsol, lelkileg feltölt. Télen imádom a bikram jógát, és imádok kipróbálni új mozgásformákat is. Legújabb kedvencem a speedfitness, ami hatékonyan feszesít, és olyan izmokat dolgoztat meg, amit más sportnál eddig nem éreztem.

Ha kíváncsi vagy a cikk folytatására, amiből megtudhatod Csilla kedvenc receptjét, egy napi étrendjét és szuper alakformáló tippjét, akkor olvasd el a legújabb Wellness magazinban!


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X