Főoldal > AKTUÁLIS > D-vitaminnal készül záróvizsgáira az exszépségkirálynő

D-vitaminnal készül záróvizsgáira az exszépségkirálynő

betegségD-vitaminegészség
0

Írta:

Az exszépségkirálynő ugyanis most jogi diplomájának megszerzésére koncentrál a Debreceni

Az exszépségkirálynő ugyanis most jogi diplomájának megszerzésére koncentrál a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Sokan kérdezik tőle, hogyan bírja a feszített tempót, amely rá hárul, ő pedig nem titkolja: energikusságának titka, hogy elkezdett napi 2000 Nemzetközi Egység D-vitamint szedni.

„A közelmúltban adtam le a diplomamunkámat, amely A jog története és jelene a szépségiparban címet kapta. Március hatodikán, szerdán védem meg. Ezután következik az államvizsga, amely nálunk háromhetes eltolásokkal összesen négy záróvizsgából áll. Ha minden jól megy, május vége felé abszolválom az utolsót, júniusban pedig már kézhez vehetem a diplomámat és mellé a doktori címet.

Ezért az elmúlt három hónapot javarészt valóban a négy fal között töltöttem, és persze a tanulás mellett próbáltam háztartást vezetni, törődni a hosztesz- és modellügynökségünk dolgaival, és segíteni a párom üzleti ügyeiben, szerződéseinek előkészítésében is. Egy idő után úgy éreztem, mindez túl sok… ekkor kezdtem el D-vitamint szedni. Szinte azonnal éreztem a hatását, könnyedebben veszem az akadályokat, és jobban oda tudok figyelni a napi feladataimra. Meglepett, hogy ezt nem valami drága csodaszernek, hanem egy eddig méltatlanul mellőzött mikroelemnek köszönhetem” – mesélte.

dobo3.jpg ()És hogy a doktori cím megszerzése után hogyan tovább? Ági részmunkaidőben ügyvédbojtárként szeretne elhelyezkedni, hosszú távú célja pedig, hogy közjegyző legyen. „Számomra ez az álomfoglalkozás, és később, ha Csabával családot alapítunk, úgy gondolom, nyugodt és kiegyensúlyozott hátteret is teremthetek vele!”

D-vitamin-hiány megelőzésére javasolt D3-vitamin dózisok Magyarországon

korcsoport                      egy napra javasolt dózis*        napi bevitel felső határa

csecsemők                           400 –  1000 NE                             2000 NE
gyermekek (1-18 év)            600 – 1000 NE                            4000 NE
felnőttek*                               1500 – 2000 NE                           4000 NE
terhességben                      1500 – 2000 NE                             4000 NE

*több napi javasolt dózis is bevihető egyszerre, kivéve terhes nőknél. Max. egyszeri bevihető dózis 50 000 NE


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X