Jóbarátnők – Interjú Tóth Gabival és Lolával

Ugyanabban az évben születtek, vidéken, mindkettőjüknek nővérük van, imádják váltogatni a stílusukat… De látszólag pont annyira különböző a személyiségük, mint a megjelenésük és a zenei világuk. Épp ezért ők maguk sem gondolták volna, hogy valaha is barátnők lesznek. Pedig egymásban találták meg azt az őszinte hangot, amire mindkettőnek szüksége volt. Hogyan történt mindez? A fotózáson, sminkelés és frizurakészítés közben mindent elmeséltek nekünk.

Gabi:  Élőben először színpadon láttalak – az egyik díjátadón énekeltél Siófokon. Meg is állapítottam akkor magamban, hogy hú, ez a csajszi nagyon nem az én világom. Ne érts félre, jó voltál, de az én rock and roll feelingemtől azért rendesen messze álltál. Igazán akkor figyeltem fel rád, amikor kiderült: valójában ez még sincs így.

Lola: Igen, még most is előttem van, milyen döbbent arcot vágtál, amikor összefutottunk az egyik jegyirodában – mert mindketten a Guns N’ Rosesra akartunk belépőt venni! Ráadásul egyet, mivel egyikőnk sem talált senkit, aki eljött volna vele megnézni Axel Rose-t. Onnantól tudtuk, hogy egy rugóra járunk, még úgy is, hogy végül te mégsem tudtál eljönni a koncertre – akkor műtöttek ugyanis a petefészekcisztákkal. De amint felgyógyultál, meg is pecsételtük az újdonsült barátságunkat sok jó bulival.

Gabi:  Utáltak is minket együtt – mindenki szerint a legrosszabbat hoztuk ki a másikból. Pedig szerintünk a legjobbat! 

Lola:  Persze, mert azt hitték, te változtattál meg. De ez nem volt így. Melletted végre csak az lehettem, aki egyébként is voltam.

Gabi:  Igen, de téged mindenki tündéri tinisztárként kezelt. Persze, az is voltál. És, valljuk be, ma is van egy királylányos oldalad – amivel egyébként az őrületbe bírsz kergetni. De ettől függetlenül egy jó partira akkor is bármikor vevő voltál.

Lola:  Igen, a bulizást is veled kezdtem, és azt is neked köszönhetem, hogy külsőben is rátaláltam magamra. Lényegében az imidzsem miattad nőtt fel. Számtalanszor sminkeltél ki, rengeteg cuccot vettünk együtt, és persze az extrémebbnél extrémebb frizkóváltásaid engem is inspiráltak.

Gabi:  De olyan jó lett volna, ha ezért nem rám haragszanak a közös kiadónkban! Ha tudták volna, milyen őrült csajszi vagy valójában… Amikor egy buliban végül a színpadon kötöttünk ki, arról tuti te tehettél.

Lola:  Oké, de lehet annak ellenállni, ha egy melegbárban bulizva a fellépő transzvesztita éppen a te számodat énekli szexi tangában?!

Gabi:  Na erről beszélek! Rólam, a tetkós, nagyszájú rockerlányról mindenki feltételezte, hogy minden másnap ilyeneket művelek. Miközben engem is te húztál fel magad után táncolni…

Lola:  Tényleg, a szüleid milyen jól viseltek minket! Soha nem szidtak össze, hogy felébresztettük őket, amikor éjjel hazaértünk. Mennyit aludtam nálatok, amikor még nem költöztem fel végleg…

Gabi:  …és etted ki velem együtt hajnalban a hűtőt. Látom magam előtt ma is, ahogy a kis gombos pizsamádban, a kontaktlencse kivétele után szemüvegben tolod be a kolbászt hagymával meg fehér kenyérrel.

Lola:  Meg is volt az eredménye: a bébihájunk. Amit azóta szerencsére ledolgoztunk. Néha egyszerre – csak külön-külön, a város két oldalán. Két külön edzőteremben, kezünkben a telefonnal, pletykálva tettük élvezhetőbbé az izzadást.

Gabi:  Pedig régen még volt időnk arra, hogy közösen vezessük le a feszkót. Emlékszel? Lecuccoltunk hozzátok Hatvanba, elbújtunk a világ elől. Szoliztunk, Dobogókőn kirándultunk, pizzáztunk, szidtuk a világot meg az épp aktuális pasinkat… Hiszen rengetegszer voltunk hasonló szituban, és sokat segített, hogy van valaki, aki érti, miről beszélünk.

Lola:  Na látod, milyen jó lenne, ha mostanában is felvennéd a telefont, ha hívlak! Lehet, hogy több alkalmunk lenne találkozni!

A cikk folytatását elolvashatod a májusi Maxima magazinban!