Főoldal > AKTUÁLIS > Miért ül Jenna Dewan-Tatum egy piszoáron?

Miért ül Jenna Dewan-Tatum egy piszoáron?

alakChanning TatumházasságJenna Dewan Tatumpiszoárszépségsztártáncterhességtest
0

Írta: and

A sztárvilágban is sokan gondolják úgy, hogy mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy úgy élje az élet&

A sztárvilágban is sokan gondolják úgy, hogy mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy úgy élje az életét, ahogyan ő akarja, és olyan párt válasszon magának – bármelyik nemből –, amilyet ő szeretne. Mások pedig a nemek közötti egyenlőségre hívják fel a figyelmet, illetve arra, hogy nem számít, ki férfi, ki nő, vagy hogy épp ki minek érzi magát, amíg ember, a szó legnemesebb értelmében véve.

Jenna Dewan-Tatum is azok közé tartozik, akik csinálnak ügyet a nemek biológiai megoszlásából. A színésznő ezt is szerette volna kifejezni, amikor azt a közös, férfiak és nők által használható mosdót vette igénybe, amit a GLAAD Awards díjkiosztó gálán alakítottak ki. A sztár ráadásul rá is ült az egyik piszoárra, persze ruhában, hiszen itt nem a pisilésen volt a hangsúly, hanem a kezdeményezés támogatásán.

A hírességről kép is készült, amit ő maga osztott meg a közösségi médiában. Egyesek szerint remek ötlet volt, mások meghökkentőnek tartják, megint mások pedig inkább azon döbbentek meg, hogy lehet egy Azzaro ruhában egy nyilvános vécé piszoárjára ülni.

jenna2.jpg ()

Bármilyen állásponton voltak is az internetezők, abban mindenki egyetért, hogy Jenna nagyon jól nézett ki ezen az estén is. Alakján nem látszik, hogy egyébként kisgyerekes anyuka: párjával, Channing Tatummal egy cuki kislány, Everly szülei.

A 34 éves színésznő szerint alakja megőrzésében fontos volt, hogy terhessége alatt sem lustálkodott otthon a kanapén. Aktív kismama volt, a baba születése után pedig – dietetikusa tanácsát követve – nem sietett a diétával és a sporttal, hanem az volt számára a legfontosabb, hogy minél jobban ki tudja használni a kisbabájával töltött időt.

Külföldi lapok úgy tudják, hogy a terhessége alatt is figyelt magára, ami elsősorban egészséges étrendje betartását és sok mozgást jelentett számára. Rendszeresen lejárt az edzőterembe, ahol kímélőbb, kevésbé intenzív edzésekre vállalkozott, a mozgás örömét viszont így is átélhette.

Edzésprogramjában továbbra is szerepelt egyik kedvenc mozgásformája, a Pilates, amit másik kedvencével, a tánccal egészített ki. Ez utóbbi biztosan nagyon hiányzott volna neki, hiszen korábban modellként és táncosként is dolgozott, így ez a mozgásforma a lételeme.

Nagy pocakkal viszont már nem biztos, hogy minden mozdulat jól esett volna neki, ezért a táncórákon nagyon visszafogta a mozgás intenzitását. Az utolsó hetekben pedig szinte csak jógázott: speciális, kismamáknak ajánlott gyakorlatokat végzett.  

Jenna a táplálkozásban is tudatos maradt. Igyekezett minél több zöldséget és gyümölcsöt enni – akár főétkezések, akár tízórai vagy uzsonna idején. Ha pedig némi kényeztetésre vágyott, egy-egy bagelt, vagyis bécsi kiflit fogyasztott. Ez, mivel péksütemény, elég magas kalóriatartalmú étel, de dietetikusa is megnyugtatta, hogy nem kell aggódnia, a kismamáknak úgyis több kalóriára van szükségük.

A Step Up és az American Horror Story színésznőjét egyébként férje is megnyugtatta. Channing a táplálkozást illetően is mindenben Jenna mellett állt, és azt mondta, teljesen feleségére bízza, mit szeretne enni várandóssága idején. Abban pedig mindenki biztos lehet, hogy ha a sztárkismama többet hízott volna, férjének akkor is ő lenne a legszebb a világon.

Jenna egyébként a terhessége előtt is imádott edzeni. „Tracy Anderson módszerét követem, és ha utazom, a DVD-it viszem magammal. Néha pedig elmegyek Channinggal crossfit edzésre” – árulta el a híresség, aki egy ideje visszatért az izzasztóbb mozgásformákhoz.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X